Fél méter feletti compó akadt horogra Bősnél
Nagy Lászlónak nem akárhogyan indult szlovákiai horgászata: a Duna ágvizén, Bős mellett 6 óra 5 perckor egy hatalmas compót terelt szákba.
A horgász method feeder módszerrel felkínált gumikukoricával bírta kapásra az óriási compót.
„Erős, határozott húzós kapással jelentkezett. A fárasztás elején még nem mutatott komoly ellenállást, de amikor a partközelbe ért, kezdődött az igazi küzdelem. Ekkor éreztem, hogy nem mindennapi zsákmánnyal van dolgom” – írta a Pecaverzum sztoriküldő alkalmazását használva Nagy László.
A horgász a doktorhal tömegét nem tudta lemérni, csak a hosszát, ami tekintélyesnek számító 57 centiméter volt, orrcsúcstól faroktőig pedig 47 centi.
„Erős, robusztus testalkata egyértelművé tette, hogy kiemelkedő példányról van szó” – fogalmazott Nagy László, akinek teljes mértékben igaza van.
Tekintve, hogy idehaza az országos compórekord orrcsúcstól faroktőig 46 centi, illetve 3,6 kilogramm, és tavaly június 6-án fogta Csont Dávid az RSD főágából, Makádnál.
Nagy László a Bősnél akasztott compót a fotók elkészítése után kíméletesen visszaengedte a vízbe.
- Robbant a bomba: sok horgász szerint igazságtalan a Tisza-tavi tiltás
- A Duna árnyékában: új mellékvízben tűnt fel a kecsege
- Ritkán látható monstrum került felszínre
- Vádat emeltek a Szolnoknál garázdálkodó kínai orvhorgászok ellen
- Leszerelték a horgászpodeszteket Balatonfenyvesen
- Megkezdődött a duzzasztás Békésnél és Körösladánynál
2026. február 14.
Paksi halászlé
2026. február 14.
Tíz éve szűnt meg a hivatásos halászat Magyarországon
2026. február 14.
Tíz éve eltűnt autót emeltek ki a Dunából holttesttel az utastérben
2026. február 13.
Világszenzáció a Sebes-Körösön: rekordméretű bihari márna akadt horogra
2026. február 13.
Vádat emeltek a Szolnoknál garázdálkodó kínai orvhorgászok ellen
2026. február 13.