Megérkezett a partra, két perc múlva már a tó veteránjával küzdött
A horgásznak arra sem volt ideje, hogy elhelyezkedjen a parton, máris egy háromnegyed órás fárasztás kezdődött.
Bálint Levente Róbert október 15-én látogatta meg a három tóegységből álló Sülysápi Horgásztavakat, ahol a legnagyobb, 15,7 hektáros vízfelületen vetette meg a horgonyt. Sokáig azonban nem élvezhette a nyugalmat – a második szerelék bevetése után alig két perccel már kapása is volt.
„Ahogy rákapcsoltam a swingert a damilra, két percre rá vitte is a tó veteránja. Megtetszett neki a pop-up!” – mesélte a Pecaverzumnak.
A horgásznak még ideje sem maradt összeszerelni a merítőhálót, mert a hal máris megindult. Ekkor kezdődött a 45 perces fárasztás, amit az is nehezített, hogy a hatalmas busa belegabalyodott a másik szerelékbe.
Sokáig nem is tudta, mivel áll szemben.
„Amikor a part közelébe értem vele, akkor jöttem rá, mekkora halat fogtam. A merítőm szinte kicsinek bizonyult. Szerencsére addigra már kifáradt, így sikerült beszákolnom a fejét, majd a part közelébe húzva bal kézzel a kopoltyújába, jobb kézzel a szájába kapaszkodva tudtam kihúzni és a bölcsőre fektetni” – idézte fel a horgász.
A hal 44,6 kilogrammot nyomott és 138 centiméter hosszú volt – nem csoda, hogy Bálint Levente Róbert alig bírta felemelni a fotózáshoz.
„Megérte a fáradtságot! Ez a jelenlegi rekordom, nem hiszem, hogy lesz még ennél nagyobb fogásom – de ki tudja!” – mondta mosolyogva.
Mivel a busa inváziós fajnak számít, a szabályok értelmében nem engedhette vissza a vízbe, pedig elmondása szerint ő soha nem visz haza halat. Végül talált valakit, aki átvette a zsákmányt, és feldolgozta a családja számára.
Forrás: Pecaverzum
- Elhunyt Dérer István, a Mohosz elnökhelyettese
- A Tisza-tó téli arca: megkezdődik a vízszint beállítása
- Tönkretette a merítőszákot a 10 kilós csuka
- Inváziós busák a Körös holtágain – szelektív halászat a természet védelmében
- Élő határ: az Ipoly mozgásával rajzolja újra Magyarország térképét
- Élete halát fogta a doppingvétség miatt eltiltott úszó
2025. november 15.
Lazac air fryerben
2025. november 15.
December 3-án rendezik a II. Tisza-tavi Horgászfórumot
2025. november 15.
Tíz éve nem látott halfaj bukkant fel újra a Körösökben
2025. november 14.
Lépcsőkialakítással rongálták meg az ikervári műcsatorna töltését
2025. november 14.
Két óráig bűvészkedtek a félmázsás aranybusával Palotáson
2025. november 14.