Kalló László február 21-én, pénteken pergetni indult a Tiszán Tiszaörvény környékén. A nap során megpillantott a víz felszínén egy hatalmas harcsát, aminek a szájába ragadt egy busa.
Harcsát mentett a horgász

A tiszai horgász most nem megfogta, hanem megmentette a harcsát.
A sportszerű horgász a Pecaverzumnak később részletesen is elmesélte a különös halmentés történetét.
„Éppen pergetni indultam, amikor megláttam egy nagyobb méretű harcsát a víz tetején, és egyből kiszúrtam, hogy valami nincsen rendben vele. Ezért közelebb mentem, és észrevettem, hogy egy 4 kiló körüli busa beakadt a szájába. Ráadásul úgy, hogy a préda már bomlásnak indult.”
A harcsa szerencsére még mozgott, de nem tudta sem lenyelni, sem kiköpni zsákmányát.
„A busa mellúszóján található vastag csont ugyanis megakadt a gerebenfogak mögötti részen. Még csupasz kézzel is alig bírtam megfogni a busát, mert a harcsa jobbra-balra forgott, ráadásul igencsak hideg volt a víz.”
A horgász viszont nem adta fel, és végül siker koronázta próbálkozásait.
Ezek után egy percig még felfordulva erőt gyűjtött, majd észhez tért, és elúszott a hatalmas, és egyben szerencsés ragadozó.
2025. március 21.
Süllőfészkeket telepített a Dunába a horgászszövetség
2025. március 20.
Rozmaringos tőkehalfilé párolt zöldségekkel
2025. március 20.
MOHOSZ díjátadó – Gyulánszki Nikolett a siker után is fejlődni szeretne
2025. március 19.
Ezernél is több elpusztult süllő a Balatonban
2025. március 19.
Télből a tavaszba
2025. március 18.