Sokkoló fogás!
Felépült a megkínzott óriásponty, amit évekkel ezelőtt halálra ítéltek.
Évekkel ezelőtt egy 15 kilogrammos ponty került elő súlyos sérülésekkel a siófoki Hidegvölgyi Horgásztóból. A hal állkapcsa darabokra tört, szája pedig teljesen roncsolódott állapotban volt. Hermecz Tamás tógazda azonban nem adta fel a küzdelmet a hal életéért. A helyszínen érzéstelenítette és fertőtlenítette a sérüléseket, majd mivel a csontot nem tudta hagyományos módon rögzíteni, átfúrta az állkapcsot és orvosi cérnával varrta össze a sérült részeket. A rendkívüli beavatkozás sikeresnek bizonyult.
Akkor három hónappal később a pontyot újra kifogták, és meglepő módon nemcsak életben volt, hanem testsúlya is gyarapodott – már 16 kilogrammot nyomott – tájékoztatott a Pecaverzum.hu.
A beszámoló szerint a halat chippel látták el, így azóta kétséget kizáróan be lehetett azonosítani. A legutóbbi, idei áprilisi fogás alkalmával örömmel megállapították, hogy a ponty teljesen felépült, és már csak egy apró heg emlékeztet a korábbi súlyos sérüléseire. A súlya pedig már 20 kg feletti.
- Árpaszalmával mentették meg a törökbálinti Nádas-tavat
- Vízparton közlekedő harcsákat rögzített a vadkamera
- Tájékoztatás a fogási naplók leadásáról
- ÁSZ-jelentés: ezért maradt el évekig a Velencei-tó vízpótlása
- Beszakadt a jég a lékvágók alatt Kiskunhalason
- Új szabályok a horgászversenyeken: itt a 2026-os országos versenyszabályzat
2026. január 24.
Sült pisztráng füstös zellerrel, tormahabbal és kolbászmorzsával
2026. január 24.
Közel méteres példány koronázta meg a tiszai csukadömpinget
2026. január 24.
Lékhorgászattal folytatták a csukák áttelepítését Alcsútdobozon
2026. január 23.
Miért korlátozták a horgászvezetők számát az RSD-n?
2026. január 23.
Lékelési munkálatok a Szikrai Holt-Tiszán a halállomány védelmében
2026. január 23.