Újra elkapták Stefánt, a Duna szörnyét
A méretes pontynak igen jó az étvágya, több kilót hízott, mióta utoljára kifogta és megmérte egy horgász.
A szigetbecsei közösségi stégen ismét horogra akadt Stefán, a Ráckevei-Soroksári Duna-ág (RSD) legendás rekordpontya – számolt be róla a Pecaverzum.
Berényi Antal Tamás bojlis felszerelésén hajnali 4:40-kor jött a kapás, és mindössze 15 percnyi fárasztás után sikerült partra emelni a kapitális halat.
A mostani mérés szerint Stefán 36,8 kilogrammot nyomott, vagyis közel három kilót gyarapodott a legutóbbi, június végi hitelesítés óta, amikor Sándor Norbert fogta ki Ráckevénél, 34 kilogrammosan.
„Ez a hal minden bizonnyal Magyarország legnagyobb természetes vízi pontya. A sértetlenül visszaengedett Stefán remek kondícióban van, így nem kizárt, hogy hamarosan eléri a 40 kilós álomhatárt is” – olvasható az RDHSZ közleményében.
A korábbi rekordot Bodor András tartotta, aki 2024. augusztus 21-én szintén Stefánt fogta ki 34,27 kilogrammosan, ám ezzel most a második helyre szorult az RDHSZ hivatalos rekordlistáján.
Az első négy helyen jelenleg ugyanaz a hal, a 941000028033500-as chipazonosítóval rendelkező Stefán szerepel. A dobogóról így Polyák Attila került le, aki 2023. június 15-én még 32,93 kilogrammos példányt hitelesített.
- Elhunyt Dérer István, a Mohosz elnökhelyettese
- A Tisza-tó téli arca: megkezdődik a vízszint beállítása
- Tönkretette a merítőszákot a 10 kilós csuka
- Élő határ: az Ipoly mozgásával rajzolja újra Magyarország térképét
- Inváziós busák a Körös holtágain – szelektív halászat a természet védelmében
- Meglepetés a rábaközi vizekben: védett halfaj a halászok hálójában
2025. november 15.
Lazac air fryerben
2025. november 15.
December 3-án rendezik a II. Tisza-tavi Horgászfórumot
2025. november 15.
Tíz éve nem látott halfaj bukkant fel újra a Körösökben
2025. november 14.
Lépcsőkialakítással rongálták meg az ikervári műcsatorna töltését
2025. november 14.
Két óráig bűvészkedtek a félmázsás aranybusával Palotáson
2025. november 14.