Dél-amerikai eredetű vértesharcsát fogtak a Dunából
Egy dél-amerikai eredetű vértesharcsát azonosítottak a Duna szerbiai szakaszán, amelyről szakértők megállapították, hogy a Pterygoplichthys pardalis fajhoz tartozik.
2025. augusztus 25-én a vajdasági Buzás Mihály aziránt érdeklődött a Magyar Haltani Társaság (MHTT) szakembereinél, hogy melyik fajba tartozik az a fotón megküldött hal, amelyet öt nappal korábban fogtak a Duna szerbiai szakaszán, a Bácsújlak (Bačko Novo Selo) fölötti 1321-es folyamkilométer közelében.
A jó minőségű fénykép alapján azonosítható volt, hogy egy vértesharcsa került horogra, és a hazai akvarista internetes források szerint úgy tűnt, hogy egy úgynevezett pleko (pleco) példányról van szó, amelyet gyakran a Hypostomus plecostomus tudományos névvel illetnek – számolt be róla az MHTT honlapja.
A biztonság kedvéért azonban az MHTT két akvarisztikai szakértő véleményét is kikérte.
Elsőként Kasi Mátyás válasza érkezett meg, aki felhívta a figyelmet arra, hogy a Hypostomus plecostomus valójában kifejezetten ritka faj, így téves az a gyakorlat, amely szerint az akvaristaüzletek többsége minden nagyobb testű vértesharcsát „pleco”, magyarosan plekó néven árusít.
Véleménye szerint a fotón nem ez a faj, hanem a dél-amerikai Pterygoplichthys nem egyik képviselője látható. Hogy pontosan melyik, arra a hasi mintázat adhat választ, mivel ez fontos határozóbélyeg.
Abban azonban biztos volt, hogy egy akváriumot kinőtt, felelőtlenül szabadon engedett példányról van szó, hiszen ezek a melegebb éghajlatú vizekhez alkalmazkodott fajok a télen lehűlő Dunában nem képesek tartósan fennmaradni, és elpusztulnak.
Miután Buzás Mihály értesült erről, kapcsolatba lépett az Újvidéki Egyetem munkatársaival, ahol a halat akváriumban megőrizték. Az egyetem egyik szakembere, Aleksandar Bajić a példány hasoldaláról is készített és küldött fényképet, amely döntő bizonyítéknak bizonyult.
E fotók alapján Kasi Mátyás a Dunából kifogott vértesharcsát a Pterygoplichthys pardalis faj képviselőjeként azonosította.

Az MHTT másik felkért szakértője, Liziczai Márk szerint az első felvételek alapján a Pterygoplichthys nem két faja jöhetett szóba: a P. pardalis és a P. disjunctivus. A két faj közötti különbség elsősorban a hasi rajzolatban mutatkozik meg.
Míg a P. pardalis hasi oldala inkább foltos, addig a P. disjunctivus esetében kacskaringós, „féregszerű” vonalakból álló minta jellemző. Ezek alapján Liziczai Márk is teljes mértékben egyetértett kollégájával abban, hogy a Duna szerbiai szakaszán kifogott, eredetileg az Amazonas vízgyűjtőjéből származó, mindenevő és páncélos pikkelyekkel borított vértesharcsa tudományos neve Pterygoplichthys pardalis.
Forrás: Pecaverzum
- Hatalmas fekete amurok és pontyok pusztultak el a Kákafoki-holtágon
- Orvhorgászat a Tiszán: gereblyézéssel sebesítették meg a halakat
- Megint a legnagyobb bírságot kapta a balatoni orvhorgász
- Hatalmas jégtáblák indultak meg a Tiszán – látványos jégzajlás
- Tájidegen halfajok térnyerése egy alföldi mesterséges csatornában
- Minden eddiginél erősebb horgászprogramokkal érkezik a FeHoVa
2026. február 7.
Halrudacskás hot dog sajtszósszal
2026. február 7.
Dél-amerikai eredetű vértesharcsát fogtak a Dunából
2026. február 6.
Kezdetét vette a 32. FeHoVa kiállítás
2026. február 6.
Árhullám segíti a holtágak vízpótlását Szeged térségében
2026. február 6.