Ellopták a falu barátságos koi pontyát

Ismeretlenek ellopták a délnyugat-németországi Sasbach am Kaiserstuhl település szökőkútjából a közösség nagy becsben tartott, Kurt névre hallgató koi pontyát – más néven brokátpontyát –, az ügyben nyomozás indult.
Jörg Oberkirch, a helyi tanács tagja a sajtónak adott nyilatkozatában mély szomorúságának adott hangot, kiemelve, hogy Kurt nagyon barátságos hal volt, aki készségesen úszott a felszínre, amikor a gyerekek a nevén szólították.
Mint mondta, nem érti, „miként vehetik egyesek semmibe más emberek tulajdonát és értékeit”.
Az MTI szerint a rendőrség a maga részéről megerősítette, hogy a halat település szerte nagy becsben tartották. Egyúttal felszólította az embereket, haladéktalanul jelezzék, amennyiben bármilyen információjuk van Kurt eltűnéséről.
A Badische Zeitung című lap Kurtról szóló tudósítása szerint a halat – egy társával együtt – több mint tíz éve vásárolta egy helybéli, majd elhelyezte azokat a szökőkútban.
Bár társa később elpusztult, Kurt minden jel szerint kiválóan érezte magát. „Gazdája” minden nap, az újságoshoz tett reggeli útja során enni adott neki.
A férfi menye, Michaela Belle a lapnak elmondta, apósa mellett idővel a környékbeliek is rászoktak arra, hogy meglátogassák Kurtot. El is társalogtak az évek során már 25 centiméteresre megnőtt hallal.
A Badische Zeitung úgy tudja, két éve Kurt élete veszélybe került egy arra tévedt kócsag miatt, azonban a szökőkút köré felhúzott kerítés végül megóvta őt.
Forrás: pecaverzum.hu
- Kvótáját féltő húshorgászt kapcsoltak le pontyokkal
- Hal fárasztása közben halt meg a horgász
- Sosem találja ki, hogyan fogtak amurt Dunakeszin!
- Megjelent a Magyarország halfaunája című könyv második kiadása
- Eltűnt egy fiatal halkutató a Hortobágy-Berettyón történt csónakbalesetben
- Elbontottak egy népszerű horgászstéget Csopakon
2025. október 3.
Két hullámban rázta meg halpusztulás a Sárszentmihályi-víztározót
2025. október 3.
Tízezer halivadékot mentettek meg a fővárosi halőrök
2025. október 3.
Ma rajtol a XIII. Nemzeti Balatoni Bojlis Horgászverseny
2025. október 2.
Hajrájához ért az év horgásza verseny nevezési szakasza!
2025. október 2.