Pékó Áron: A nyugodtság és a figyelem hozta meg a vb-ezüstöt

Augusztus 8-án és 9-én a spanyolországi Meridában, a Guadiana-folyón rendezték meg a XXIX. U15-ös, a XXXVIII. U20-as és a XVII. U25-ös finomszerelékes utánpótlás horgász-világbajnokságot.
A rangos eseményen a magyar válogatott mindhárom korosztályban vízre szállt, és különösen az U15-ös csapat teljesítménye hozott emlékezetes eredményt: a harmadik helyet sikerült megszerezniük, ráadásul egyéniben Pékó Áron ezüstéremmel térhetett haza.
„A horgászat szeretete egészen kicsi korom óta velem van” – mesélte Pékó Áron, a Horgász Egyesületek Fejér Megyei Szövetségének (Hofesz) Facebook-oldalán megjelent interjúban.
Felidézte, hogy édesapja révén hamar beleszeretett a sportágba, és már gyerekként versenyekre járt vele. Az első saját felszerelése egy háromméteres spiccbot és egy kicsi szék volt, az első megmérettetése pedig egy gyereknapi verseny Desedán.
Tehetsége hamar szemet szúrt a szakembereknek: egy Mária-csatornai viadal után Harangozó Imre hívta meg a Hofesz horgászsuli csapatába.
„A válaszom természetesen igen volt, ez körülbelül másfél éve történt” – idézte fel Pékó Áron.
A válogatott kapuját a gyomaendrődi országos bajnokság nyitotta meg számára, ahol két évvel ezelőtt második helyet szerzett. Idén pedig elérkezett a nagy pillanat: bekerült az U15-ös válogatottba, amely Spanyolországban mérhette össze tudását a világ legjobbjaival.
Az első edzésnapon kiderült, hogy a vébé a kishalfogásról fog szólni, ami különösen kedvezett Pékó Áron erősségeinek.
„A verseny és az edzések során végig nyugodt tudtam maradni, és teljes figyelemmel dolgozni, ami meghozta a várt eredményt” – mondta.
A magyar stáb jól felkészített taktikával állt a rajtvonalhoz, amely végig a stabil kishalfogásra épült. A csapatban remek hangulat uralkodott, és a versenyzők egymást segítve hozták a pontokat. Az első fordulóban az U15-ösök a harmadik helyen zártak, Pékó Áron szektor-elsőségével és Friedrich Gábor szektor-második helyével. A folytatásban Pékó Áron újabb kiváló teljesítménnyel biztosította be az ezüstérmet, miközben a válogatott összesítésben megőrizte a bronzérmet.
„Ez pályafutásom eddigi legnagyobb sikere, és mérhetetlenül büszke vagyok rá, hogy így koronázhattam meg eddigi munkámat és kitartásomat” – értékelt a vb-ezüstérmes.
A magyar utánpótlás csapatai összességében tisztesen helytálltak. Az U20-as válogatott a hatodik, az U25-ös az ötödik helyen végzett.
Forrás: pecaverzum.hu
- Kvótáját féltő húshorgászt kapcsoltak le pontyokkal
- Megjelent a Magyarország halfaunája című könyv második kiadása
- Hal fárasztása közben halt meg a horgász
- Sosem találja ki, hogyan fogtak amurt Dunakeszin!
- Eltűnt egy fiatal halkutató a Hortobágy-Berettyón történt csónakbalesetben
- Elbontottak egy népszerű horgászstéget Csopakon
2025. október 4.
Tonhalas wrap pikáns joghurtos öntettel
2025. október 4.
Titkos csalival fogtak tórekordharcsát a Passion Lake-en
2025. október 4.
Eltűntnek hitt hőshonos rákfajra bukkantak a Közép-Tisza vidékén
2025. október 3.
Két hullámban rázta meg halpusztulás a Sárszentmihályi-víztározót
2025. október 3.
Tízezer halivadékot mentettek meg a fővárosi halőrök
2025. október 3.