Titokzatos hal a tóban: bodorka, jászkeszeg vagy jászbalin?
Egy titokzatos hal felkeltette a figyelmet a tóban: jászbalin vagy más? Szakértők vizsgálata segít megfejteni a rejtélyt.
B. G. édesapja az egyesületi tóból fogta a képen látható halat, de a bemutatás után sokaknak nem sikerült beazonosítani. Ezért a Magyar Haltani Társasághoz (MHTT) fordultak segítségért.
💬 „Elsőnek bodorkának hittük, több embert is megkérdeztünk, de senki sem tudott biztosat mondani. Pontosan milyen hal látható a képen?” – kérdezték.
A szakemberek a hal morfológiája alapján vizsgálták. Viszonylag magas hát, vöröses úszók, valamint az oldalvonal mentén számolható 60 pikkely alapján a jászkeszegre utal.
Azonban a száj nagyobb, mint a jászkeszegé, eléri a szem vonalát, a farokalatti úszó mélyen beöblösödik, és 11-nél több osztott sugár található benne – ezek a balin ismertetőjegyei.
🔎 Összegzésként a szakértők így nyilatkoztak:
💬 „Mivel a jászkeszegre összességében jobban hasonlít, a képen látható hal feltehetően egy ikrát adó jászkeszeg és tejes balin keresztezéséből származó jászbalin (Leuciscus idus x Leuciscus aspius).”
Forrás: pecaverum.hu
- Közel 400 horgász sértette meg a szabályokat Hajdú-Biharban idén
- MOHOSZ terepjárók
- Féregirtót is tartalmazó kokaint adtak el a horgászoknak Budapesten
- Szaftos lazac tejszínes gombával: tökéletes vacsora pillanatok alatt
- Óriási süllő akadt horogra az RSD-n – 8,46 kg és 80 cm tiszta izgalom
- Aggasztó állapot: eltűntek a lakiteleki tőzegbányatavak
2025. december 28.
Nem csak nyárra készül a Balaton: süllőkkel gazdagodott a tó
2025. december 27.
Kapitális kecsegével vigasztalódott a Dunán Döme Gábor
2025. december 25.
Karácsony ünnepe
2025. december 24.
Egy csendes pillanat karácsonyra
2025. december 24.
Karácsony előestéje
2025. december 23.