200 ezerre büntették a szabálysértéseket halmozó bojlis horgászt a Balatonnál
Több szabálysértést is elkövetett az a bojlis horgász, akit Tihanynál kapcsoltak le a balatoni halőrök.
Őrizetlenül hagyta felszereléseit egy horgász Tihany térségében július 6-án.
M. I. békési lakos miután visszaérkezett a horgászhelyéhez, elismerte hogy felszereléseit behúzós módszerrel juttatta be úgy, hogy arra feljogosító területi jeggyel nem rendelkezett.
A horgászat során ráadásul megtartott egy pontyot, amelyet a fogási naplójába nem vezetett be.
A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHNp Zrt.) honlapján megjelent tájékoztatás szerint a pecás ügye a Békés Vármegyei Halgazdálkodási Hatósághoz került.
M. I. tettéért 198.750 forintos halvédelmi bírságot kénytelen fizetni, valamint hat hónapra a horgászattól is eltiltották.
Amennyiben a szabálysértő a bírság megfizetésének nem tesz eleget, a hivatal a bírsághatározatokat a végrehajtó hatóságnak átadja végrehajtásra.
- Már elérhetők a horgászjegyek a dunaszegi bányatóra – ezt érdemes tudni
- Halételek, koncertek és sváb hagyományok: ismét jön a Dunamenti Halfesztivál
- Pórul járt az „önkényes” szigetfoglaló: elbontották az illegális horgászparadicsomot
- Vasdarabbal támadt a halőrökre egy horgász, bíróság elé kerül az ügy
- Indul a nevezés a KEMHESZ 24 órás busafogó versenyére
- A Duna ezúttal is próbára tette a horgászokat
2026. július 22.
Rendkívüli etetési korlátozást vezettek be a Maconkai-víztározón
2026. július 21.
Új szabályok védik a nagytestű halakat egy hazai horgásztavon
2026. július 20.