83 kilós harcsával a rekordlista élén Csongrád-Csanádban
Az Atkai Holt-Tisza adott otthont annak a halfogásnak, amely nemcsak az idei év legnagyobbját jelenti, hanem a Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetségének rekordlistáján is az első helyet foglalja el.
Szarvas Áron szeptember 12-én érkezett a holtágra, ahol fagyasztott kagylóbéllel csalizta fel horgait, fenekező módszerrel, letett bottal. Erről a HECSMSZ számolt be közösségi oldalán.
A kapás este, 21:15-kor érkezett. A feszesre állított fékű orsó zsinórt kezdett adagolni, így a fárasztás végül csónakból zajlott. A horgásznak sikerült megfogni a 83,2 kilogrammos óriásharcsát, a mérlegelésben és a hitelesítésben pedig a helyszínen jelen lévő halőrök nyújtottak segítséget.
A HECSMSZ rekordlistája 2023-ban indult el. Eddig Veress Krisztián tartotta az első helyet, aki idén a Tisza szegedi szakaszán egy 60 kilós példányt akasztott horogra – most azonban Szarvas Áron fogása minden eddigit felülmúlt.
Forrás: Pecaverzum
- Robbant a bomba: sok horgász szerint igazságtalan a Tisza-tavi tiltás
- A Duna árnyékában: új mellékvízben tűnt fel a kecsege
- Ritkán látható monstrum került felszínre
- Vádat emeltek a Szolnoknál garázdálkodó kínai orvhorgászok ellen
- Leszerelték a horgászpodeszteket Balatonfenyvesen
- Megkezdődött a duzzasztás Békésnél és Körösladánynál
2026. február 14.
Tíz éve eltűnt autót emeltek ki a Dunából holttesttel az utastérben
2026. február 13.
Világszenzáció a Sebes-Körösön: rekordméretű bihari márna akadt horogra
2026. február 13.
Vádat emeltek a Szolnoknál garázdálkodó kínai orvhorgászok ellen
2026. február 13.
Emelőhálóval fogtak hatalmas mennyiségű védett halat a Zagyvából
2026. február 12.
A Tisza-tóban is megjelent a csupasztorkú géb
2026. február 12.