„A horgászat közösséget, felelősséget és jövőt jelent” – interjú Hankó Balázs miniszterrel

Nemrégiben a dányi tónál horgászaton vett részt Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter, ahol a természet, a közösség fontosságáról is beszélt.
A csakapeca.hu-nak adott interjúban a horgászat személyes és társadalmi jelentőségéről, valamint a kormány támogatásairól osztotta meg gondolatait.
– Miniszter úr, nem először látjuk horgászeseményen. Milyen személyes kötődése van a horgászathoz?
– Egy vallomással kell kezdenem: számomra a horgászatban nem a halfogás az elsődleges élmény. Nem is mondanám magam aktív horgásznak, sőt…a családom és a barátaim azok, akik igazán elkötelezettek, én pedig szívesen tartok velük. Segítek az előkészületekben, a kipakolásban, gondoskodom róluk: egy meleg kávéval, teával vagy akár egy kis pálinkával támogatom meg őket. Örömet jelent látni az örömüket.
A rákészülés, a vízpart nyugalma, a hajnal csendje, a természet közelsége – ezek azok az élmények, amik miatt újra és újra örömmel megyek velük. Ez az időszak mindig egyfajta lelassulás számomra, kiszakadás a hétköznapok rohanásából, amikor tényleg egymással lehetünk. A horgászatban így számomra az emberi kapcsolatok és a természet ereje a legfontosabb.
– Most egy horgászrendezvényen vett részt. Milyen érzései voltak?
– Tartalmas nap volt. Gödöllői családok, gyerekek és egyházi közösség töltött együtt egy szombatot immár sokadik alkalommal a Dányi tó partján.
Horgászverseny, bográcsozás, beszélgetések és egy közös szentmise tette teljessé az eseményt. Számomra különösen értékes volt látni, hogy a horgászat mennyire képes generációkat összekötni. Gyerekek, szülők, nagyszülők egy közös tevékenységben találták meg az élményt, nem virtuálisan, hanem valóságosan, egymás mellett, egymást segítve.
Ma, amikor az időnk nagy részét digitális felületeken töltjük, egy ilyen közösen megélt nap egyszerűségében sokkal többet ad, mint gondolnánk. A horgászat tehát egy sokkal erősebb eszköz arra, hogy találkozzunk egymással, és kilépjünk a mindennapi rutin keretei közül, mint azt gondolnánk.
– A magyar kormány az elmúlt években számos módon támogatta a horgászatot. Mik a legfontosabb eredmények?
– Valóban, a kormány kiemelten kezeli a horgászatot, hiszen több mint egymillió horgász van Magyarországon – így ők hazánk legnagyobb civil szervezete.
A kormány, a horgászokkal és a Magyar Országos Horgász Szövetséggel (MOHOSZ) közösen megalkotta a Nemzeti Horgászturisztikai Stratégiát, amely 2030-ig mintegy 24 milliárd forintot irányoz elő a horgászturizmus fejlesztésére. A stratégia célja, hogy erősítse a horgászközösségeket, fellendítse a horgászturizmust és bővítse a fejlesztéseket.
A dokumentum a célok és a határidők mellett a szükséges forrásokat is tartalmazza. Emellett az elmúlt években megszűnt a kereskedelmi célú halászat a természetes vizeken, bevezették a Magyar Horgászkártyát, és a MOHOSZ lett a legtöbb hazai vízterület haszonbérlője. Ezek az intézkedések hozzájárultak ahhoz, hogy a horgászat feltételei javuljanak, és a közösség erősödjön. Ezzel együtt sportszervezetként a MOHOSZ a világ élvonalába került, hiszen az édesvízi szakágban továbbra is Magyarország vezeti a világranglistát. Folyamatos konzultációban vagyunk, a horgászversenyen is számos olyan javaslatot kaptam, amely tovább segítené a horgászok mindennapjait.
– Miért tartja fontosnak, hogy a kormány kiemelten kezelje ezt a területet?
– Mert a horgászat nemcsak szabadidős tevékenység. Egyszerre nevel felelősségre, természet iránti tiszteletre és közösségi érzésre. Egyre több fiatal választja ezt a sportot, és ez örömteli. A természetközeli életformának van jövője, és ha ehhez a kormány hozzá tud járulni, akkor az nemcsak a horgászok, hanem az egész társadalom javát szolgálja. Támogatjuk a horgászokat, mert ők is segítenek nekünk megőrizni Magyarország természeti kincseit.
– Mit üzenne a magyar horgászoknak?
– Azt, hogy köszönöm a munkájukat, a példamutatásukat és a közösségi erejüket. Maradjanak aktívak, vigyázzanak a természetre, segítsék a fiatalokat, és élvezzék továbbra is ezt a gyönyörű sportot! A kormány továbbra is mellettük áll.
2025. május 29.
Halőr döntötte meg a koi pontyrekordot Maconkán
2025. május 28.
Elvesztették a horgászok a Mosoni-Dunát
2025. május 28.
Megfejtették a kék színű csuka rejtélyét!
2025. május 27.
Ezt minden kezdő horgásznak tudnia kell!
2025. május 27.