Fehér szemek miatt lett kérdéses egy tiszai halfogás
Szokatlan megjelenésű hal zavarta meg egy tiszai horgász azonosítását, ezért a Magyar Haltani Társasághoz (MHTT) fordult segítségért.
A Tisza nagykörűi szakaszán 2025. augusztus 10-én, 21 órakor fogott egy számára nem egyértelműen beazonosítható halat B. M.
A horgász levelében azt is elárulta, mi okozta a bizonytalanságot.
„Bodorkára gyanakszom, de nem vagyok meggyőződve róla a fehér szemei miatt. Fotózkodás után a hal visszanyerte szabadságát. A hal azonosításában kérném segítségüket” – írta.
A szakértők megvizsgálták a jellegzetességeket
A Magyar Haltani Társaság szakértői szerint a hal úszói narancsos színűek, és a hátúszó kezdete egy vonalba esik a hasúszó kezdetével. Ez a jelleg a bodorkára és a védett leánykoncérra is jellemző.
A vizsgálat során azt is megállapították, hogy a hal szája csúcsba nyíló, a szemgyűrű pedig a fényvisszaverődés miatt fehéresnek tűnik, bár enyhén narancsos árnyalat is megfigyelhető rajta.
Az oldalvonal mentén számolt pikkelyek száma 44 alatt volt, ami fontos bélyeg, mivel a leánykoncér esetében ennél magasabb érték jellemző.
Megszületett az azonosítás
A szakértők végül egyértelmű következtetésre jutottak:
„Ezek alapján a hal egyértelműen bodorka (Rutilus rutilus)” – állapították meg.
Hozzátették, hogy a szem fehéres árnyalata könnyen félrevezető lehet, mivel a fényviszonyok és a visszaverődés torzíthatja a színt. A többi morfológiai jellegzetesség azonban egyértelműen a bodorkára utal.
Forrás: Magyar Haltani Társaság
- Újabb jelentős haltelepítés történt az Alsó-Tiszán
- Ismét tömeges halpusztulást észleltek a Perint-patakon
- Közel 100 métert vitt a zsinórból a dunai óriás
- Duna-parti fejlesztések indulnak Mohácson – új kikötők és vízi infrastruktúra épül
- Több vizet tartanak vissza a Szavai-főcsatornában az agrárium támogatására
- Befejeződött a Tiszaugi Holt-Tisza vízpótlása
2026. június 13.
Jól sikerült az őshonos ragadozók szaporodása a Tisza-tavon
2026. június 12.
Kilencezer előnevelt menyhal került a Balatonba
2026. június 11.
Horgászverseny és ideiglenes tilalom a Gyálaréti Holt-Tiszán
2026. június 11.