Jó fogás

2025. július 11.

Tiszahalász, az elárasztott falu a Tisza-tó közepén

Az Óhalászi-sziget a Tisza-tó egyik legkülönlegesebb és legrejtélyesebb helyszíne, amely nemcsak természeti szépségeivel, hanem történelmi múltjával is lenyűgözi a látogatókat.

2025. július 11.

Fura növény vette birtokba a Kis-Balatont

A sulyom a Kis-Balatonban az utóbbi hetek alatt erősen elterült a víz felszínén, így az általa benőtt vízfelületen nem lehet horgászni. Ami azonban a pecásoknak bosszúság, az a Kis-Balaton élővilágával foglalkozó szakembereknek, kutatóknak öröm. De csak bizonyos határig.

2025. július 10.

Rejtélyes dolog húzta a horgász botját

Szokatlan élményben volt része a lengyel horgásznak, aki egy régészeti leletet fogott ki a Visztula folyóból.

2025. július 10.

Ezeket a helyeket szeretik legjobban a horgászok

Hatodik alkalommal készült el a horgászvizek egységes éves horgász jelenléti, fogási és telepítési statisztikája, valamint az adatokhoz kapcsolódó értékelés. Az Országos Horgászszervezeti Szolgáltató Központ által jegyzett és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal közreműködésével elkészült összefoglaló bemutatja a legális halelviteli lehetőségeket és a fogások eredményeit, beszámol a bejelentett telepítésekről és a rögzített horgásznapokról is.

2025. július 8.

Ezt kell tudni a strandon történő horgászatról

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt., mint a Balaton és vízrendszere halgazdálkodásra jogosultja tájékoztatja a horgászokat a balatoni szabadstrandok, illetve a kijelölt fürdőhelyek horgászati lehetőségeiről.

2025. július 8.

Új szabály lépett életbe a Balatonnál

Észnél kell lennie a horgászoknak, mert ez egy idei, új szabály.

2025. július 7.

A héten hetvenhét településen lesz szúnyoggyérítés

A héten Budapest hat kerületében és négy vármegye hetvenhét településén, összesen huszonöt ezer hektárnyi területen lesz szúnyoggyérítés - közölte a katasztrófavédelem.

2025. július 4.

Szeptemberben lesz a „Könnyek a Vízben” Segélykoncert, az adományozás tovább folytatódik

A nagy hőségre való tekintettel az ősz elejére halasztották a szervezők a „Könnyek a vízben” Segélykoncertet. A rendezvényhez kapcsolódó adományozó akció azonban tovább folytatódik, ennek keretében a Szerencsejáték Zrt. azonnali 100 millió forintos támogatást nyújt az Ökumenikus Segélyszervezet közreműködésével a székelyföldi árvízkárosultak megsegítésére.

2025. július 4.

Meghosszabbították a másodfokú hőségriasztást!

Az Országos Tisztifőorvos a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. legfrissebb előrejelzése alapján a június 30-án (hétfő) 00 órától július 4-én (péntek) 24 óráig érvényben lévő országos másodfokú hőségriasztást július 7-én (hétfő) 24 óráig meghosszabbítja. Ez idő alatt az ország teljes területén érvényben marad a hőségriasztás.

2025. július 4.

Hajszálon múlt a horgászok élete

Életmentő akció zajlott le a Tisza-tavon, Sarud közelében, ahol három horgász került életveszélybe, miután csónakjuk gyorsan süllyedni kezdett.
Csakapeca.hu - A horgász portál
A cookie-k szerepe

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információt tárolnak a böngészőjében. Olyan funkciókat látnak el, mint annak felismerése, amikor Ön visszatér a weboldalunkra. Ezáltal megismerjük, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak az Ön számára. Ennek alapján testreszabottabb tartalmat tudunk kínálni Önnek. Adatkezelési Nyilatkozatunkat itt ismerheti meg.