Cipőfűzővel megkötött ponty életét mentették meg
A Látóképi-víztározó Facebook-oldalán egy nagyon csúnya esetet mutattak be, amely szerencsére nem végződött tragikusan, de ettől még borzalmas.
Október elején egy horgász jelezte a debreceni vízterületen szolgálatot teljesítő halőrnek, hogy egy súlyosan megsérült pontyot fogott ki. A tíz kilogrammnál is nagyobb halat valaki korábban megpróbálta eltulajdonítani: a kopoltyúján keresztül egy cipőfűzővel kötötte ki, azonban a ponty végül kiszabadult és elmenekült.
A horgász a kifogás után természetesen visszaengedte a halat, amely szerencsére láthatóan jó állapotban távozott. Remélhető, hogy a száján és a kopoltyúján ejtett sérülések gyorsan begyógyulnak.
„Az esetet rendkívül felháborítónak tartjuk. Ez állatkínzás, és egyetlen élőlény sem érdemel ilyen bánásmódot! Az ilyen »horgászoknak« sem Látóképen, sem más vízterületen nincs helyük. Aki a szabályoknak megfelelően haza szeretné vinni a halat, megteheti. De aki így bánik az állatokkal, az nem horgász, nem természetbarát – és a tette mindent elárul róla” – írták a közleményben.
Hozzátették azt is, hogy hamarosan szigorodik a halőrzés: vad- és hőkamerák beszerzése van folyamatban.
„A büntetések összege is folyamatosan emelkedik. Bízunk benne, hogy ez visszatartja azokat, akik hasonló tettekre vetemednének” – foglalták össze.
Forrás: Pecaverzum
- Megint a legnagyobb bírságot kapta a balatoni orvhorgász
- Kapitális fekete amurok a Körösökön: ritka vendég vagy rejtett múlt?
- Hatalmas jégtáblák indultak meg a Tiszán – látványos jégzajlás
- Ingyen horgászat az RSD-n: 124 pecás kapott éves területi jegyet
- Vérzéses pöttyök a pontyon: gázbuborék-betegség állhat a háttérben
- Leállóban egy őshonos halfaj telepítése Magyarországon
2026. február 2.
Több mint hat tonna kecsegét telepítettek Magyarországon 2025-ben
2026. február 2.
Huszonhat éve történt a Tisza legnagyobb ökológiai katasztrófája
2026. február 2.
Hatalmas jégtáblák indultak meg a Tiszán – látványos jégzajlás
2026. február 1.
Sushi wrap sushi nélkül
2026. február 1.
Megint a legnagyobb bírságot kapta a balatoni orvhorgász
2026. január 31.