Dömsödön adták át az RDHSZ tizedik közösségi stégjét
Újabb közösségi stéget vehetnek birtokba a horgászok a Ráckevei Duna-ágon.
Az RDHSZ Halőri Szolgálata Dömsödön, a Petőfi-fától lefelé mintegy 200 méterre adta át a szövetség tizedik közösségi horgászstégjét. A helyszín a Duna-ág egyik kiemelt nagyhalas pályája, amely aszfaltúton kényelmesen megközelíthető, és a parkolás sem jelenthet gondot.
Ingyenesen használhatják a horgászok
A 6 x 3 méteres, horganyzott vázszerkezetű, vörösfenyő deszkával fedett stégeket a Duna-ági horgászok ingyenesen és szabadon használhatják. Mindegyiken legalább két horgász is kényelmesen elfér egymás mellett, ezért a szövetség arra kéri a használókat, hogy biztosítsanak helyet másoknak is.
Az RDHSZ egyúttal azt is kéri, hogy a horgászok vigyázzanak a stégek állapotára, ne rongálják azokat, kerüljék a szemetelést és a hangoskodást, valamint ne használják a közösségi helyeket többnapos ott tartózkodásra.
Ötven közösségi stéget terveznek
A szövetség tervei szerint összesen mintegy 50 közösségi stéget építenek meg saját erőből, külső vállalkozó bevonása nélkül. A fejlesztés a Ráckevei Duna-ág további szakaszain is folytatódik: hamarosan az RSD felsőbb részei következnek, a közeljövőben pedig Budapestre is eljutnak az új közösségi stégek.
További információ és folyamatosan frissülő térkép a stégekhez: RDHSZ stégek térkép
- Súlyosan megcsonkított pontyokra bukkantak egy majosházi horgásztóban
- Rövidülnek a nappalok – Mikor érdemes horgászni szeptemberben?
- Süllőzés szeptemberben – Hol keressük napnyugta után?
- Szeptemberi csukázás – Mikor kezdődik igazán a ragadozók őszi időszaka?
- Őszi pontyozás kezdőknek: mi változik, amikor lehűl a víz?
- Új horgászjegy érkezik a Ráckevei-Dunaágra: a behúzós pecásoknak kedveznek
2026. szeptember 14.
Kétméteres óriásharcsa akadt horogra a Dráván, csónakkal üldözték
2026. szeptember 14.
Nagyhalfogó verseny miatt változik a rend a Neszmélyi Duna-szakaszon
2026. szeptember 13.
Sügérrajok nyomában – Hogyan találjuk meg ősszel a nagyobb példányokat?
2026. szeptember 12.
Kishalat keress, ragadozót találsz – Mit árulnak el az apróhalrajok?
2026. szeptember 11.
Szeptemberi csukázás – Mikor kezdődik igazán a ragadozók őszi időszaka?
2026. szeptember 11.