Egymás után fogtak két óriásdévért az ifjú testvérek a Rábán

A két fiú édesapjától tanulja a horgászat fortélyait, és mindig örömmel tartanak vele akár többnapos kiruccanásokra is. Legutóbbi közös pecájuk különösen emlékezetes maradt a szép méretű dévérkeszegeknek köszönhetően.
A Tóth család számára a horgászat igazi közös élmény: nem jelent akadályt az sem, ha a gyerekekkel együtt egész hétvégét sátorban kell tölteni. Az apuka mellett a tízéves Kristóf és az ötéves Milán is lelkes pecás. Kristóf már Vas vármegyei területi engedéllyel horgászik, míg öccse gyermek állami jeggyel rendelkezik.
Szeptember 19-én, pénteken egy hosszabb hétvégére készültek a Rába ikervári szakaszán. A botok már este 6 órakor a helyükön voltak. A célhal a márna volt, ennek megfelelően a feederkosárba etetőanyag és fullasztott csonti került, a 10-es horgon pedig csonticsokor csábította a halakat.
Kapásból nem volt hiány, ám a mérettel akadt gond: a kisebb márnák mellett apró harcsák is rendre horogra akadtak. Az időjárás sem könnyítette meg a dolgukat, estére ugyanis annyira lehűlt a levegő, hogy a fákról is csöpögött a pára.
„Én éjszaka is a botok mellett vagyok, de reggelre teljesen átázott a ruhám” – mesélte Tóth Imre, érzékeltetve a körülmények nehézségét.
Másnapra szerencsére javult az idő, éjfél körül is 18 fokot mutatott a hőmérő a parton. Vasárnap reggel pedig végre olyan kapások következtek, amelyek valódi izgalmat hoztak – két egymást követő komolyabb hal húzta el a zsinórt.
„Közösen fogtuk, mert általában én dobom be, mert a fák miatt nehézkes kivitelezni, és nem is akarom őket olyan közel engedni a folyóhoz. De a fárasztás mindig az ő részük” – árulta el az édesapja, aki lelkesen tanítja fiait.
Forrás: Pecaverzum
- Kvótáját féltő húshorgászt kapcsoltak le pontyokkal
- Hal fárasztása közben halt meg a horgász
- Sosem találja ki, hogyan fogtak amurt Dunakeszin!
- Szinte teljesen kiszáradtak a tatabányai Síkvölgyi Horgásztavak
- Elbontottak egy népszerű horgászstéget Csopakon
- Eltűnt egy fiatal halkutató a Hortobágy-Berettyón történt csónakbalesetben
2025. október 3.
Két hullámban rázta meg halpusztulás a Sárszentmihályi-víztározót
2025. október 3.
Tízezer halivadékot mentettek meg a fővárosi halőrök
2025. október 3.
Ma rajtol a XIII. Nemzeti Balatoni Bojlis Horgászverseny
2025. október 2.
Hajrájához ért az év horgásza verseny nevezési szakasza!
2025. október 2.