Gigaharcsát fogtak a gyerekek!

Tórekord harcsát fogott két gyerek a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei zsurki, 1,87 hektáros Csoki Horgásztóból. A 10 és 12 éves fiúk több mint két órán át, felváltva fárasztották az 50 kilós halat, a partra húzást viszont már az apukákra bízták.
Ölelkeztek, ugráltak a boldogságtól a fiúk, mikor meglátták, mit fogtak ki a vízből – számolt be az RTL Híradó.
Bámulattal járták körbe, simogatták a harcsát, amely jóval nagyobb volt náluk, 206 centiméter hosszú. A két srác felváltva küzdött az óriásharcsával.
„Nagyon erősen vitte a féket a harcsa, körbejárta az egész tavat. Amikor egyikünk elfáradt, akkor fogta a másikunk, és így sikerült partra terelni” – nyilatkozta ifj. Szántó József.
A másik srác, Pócsik Balázs azt mondta, ezt a fogást soha nem felejti el. A gyerekek még jobb barátok lettek, hogy mindezt együtt élték át.
A harcsát nem engedték vissza a vízbe, a tógazda elszállíttatta. A Csoki Horgásztó Facebook-bejegyzéséből kiderül, hogy a harcsa tórekord volt. „Az eddigi legnagyobb hal, amit nálunk fogtak!” – közölték.
Forrás: pecaverzum.hu
2025. július 20.
Nem csalás, nem ámítás – vagy mégis?
2025. július 20.
Erősödik a szúnyogártalom
2025. július 19.
Életmentő segítség a Tisza-parton
2025. július 19.
Ilyen autót még biztos, hogy egy horgász sem látott!
2025. július 19.