Évtizedek óta élnek angolnák a Balatonban, a kis termet nem jelent fiatal kort

• Jó fogás
• 2026. október 29.
• 0

Sok horgász gondolhatja, hogy a kisebb angolnák fiatal példányok, a Balatonban élő állomány története azonban egészen másról árulkodik.

A tó angolnái között olyan egyedek is lehetnek, amelyek több évtizede élnek a vízben. A testméret önmagában nem alkalmas az angolnák életkorának megállapítására, hiszen növekedésük üteme és a kifejlett méretük nemenként is jelentősen eltérhet. Dr. Müller Tamás egyetemi tanár, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. ismeretterjesztő beszélgetésében a balatoni angolnaállomány különleges múltjáról és a faj életciklusáról is beszélt.

Miért nem lehet a méretből következtetni az életkorra?

Az angolnák növekedése nem egyforma ütemben zajlik. A nemek között is jelentős különbségek vannak: a hímek jellemzően kisebbek maradnak, míg a nagyobb termetű egyedek többnyire nőstények. Emiatt egy kisebb testű angolna sem feltétlenül fiatal, hiszen akár hosszú évtizedeket is eltölthetett már a tóban.

Az életkor meghatározásához a kutatók a hal fejében található hallókövecskéket, más néven otolitokat vizsgálják. Ezeket kiemelik, előkészítik, megcsiszolják és megfestik, majd a rajtuk látható növekedési rétegek alapján becsülik meg a hal korát. A módszer hasonlít a fák évgyűrűinek elemzéséhez, bár a vizsgálat speciális szakértelmet igényel.

A kutatások egy másik fontos tényre is rámutattak: a balatoni angolnaállományban hiányoznak az 1991 után született évjáratok. Ennek hátterében az áll, hogy az 1991-es tömeges angolnapusztulást követően leállították a faj telepítését. A korábbi telepítésekből származó egyedek azonban továbbra is jelen lehetnek a tóban, így a mai állomány tagjai között sok idős példány is előfordulhat.

Miért nem szaporodnak természetes úton a balatoni angolnák?

Az európai angolna életciklusa különleges, mert a faj szaporodása az Atlanti-óceán Sargasso-tengernek nevezett térségéhez kötődik. A kifejlett angolnák életük késői szakaszában hosszú vándorútra indulnak a szaporodási terület felé. A kikelő lárvák az óceáni áramlatok segítségével jutnak el Európa partjaihoz, ahol átalakulnak, majd fokozatosan a kontinens folyóiba és tavaiba vándorolhatnak.

A balatoni állomány természetes utánpótlása azért nem biztosított, mert a halaknak a Sió-csatornán keresztül kellene eljutniuk a Dunába, majd onnan a tenger felé. A zsilip azonban akadályozza a vándorlásukat. Müller Tamás becslése szerint a Balatonból induló angolnákra mintegy 14 ezer kilométeres út várna a Sargasso-tengerig, ha a Fekete-tengeren és a Földközi-tengeren keresztül próbálnák elérni szaporodási területüket.

A feladat rendkívül nehéz, mivel az angolnák a tengeri vándorlás során már nem táplálkoznak. A hosszú út és az ivarszervek érésének energiaigényét a korábban felhalmozott tartalékaikból kell fedezniük. A balatoni angolnák esetében ezért rendkívül csekély az esély arra, hogy sikeresen eljussanak a szaporodási területre, és természetes úton hozzájáruljanak az állomány megújulásához.

Az 1991-es tömeges pusztulás és a paraziták szerepe

Az 1991-es balatoni angnapusztulás jelentős fordulópontot jelentett az állomány történetében. A jelenség hátterében több tényező is szerepet játszhatott, köztük a nagy állománysűrűség, a meleg időjárás és az úszóhólyagot károsító parazitafertőzés.

Az úszóhólyag fontos szerepet játszik a halak vízben való helyzetének szabályozásában. Ha a szerv falát paraziták károsítják, megvastagodhat, és romolhat a működése, ami a halak mozgását és későbbi vándorlási képességét is befolyásolhatja. A szakértő szerint a fertőzés a tömeges pusztulás egyik meghatározó tényezője lehetett, de nem önmagában magyarázza az akkori eseményeket.

Az angolna belső szerveinek vizsgálatakor olykor férgek is láthatók. Ezek azonban paraziták, nem pedig fejlődő angolnaivadékok. A faj ugyanis nem elevenszülő, és a Balatonban természetes szaporodása sem biztosított.

A mesterséges szaporítás még komoly kihívás

A magyar kutatók már kísérleteztek az európai angolna mesterséges szaporításával, és sikerült lárvákat is kikeltetniük. Ez fontos eredmény, ugyanakkor a teljes folyamat végigvitele továbbra is nehéz feladat. A beszélgetésben felidézett korábbi kísérletben a kikelt lárvák nyolc napig maradtak életben, ami még nem jelenti azt, hogy a hónapokig tartó lárvafejlődés és az ivadéknevelés is megoldódott volna.

A balatoni angolnák kifogása időközben szintén változott. A korábban a Sió-zsilipnél alkalmazott angolnacsapda helyett ma már varsákkal dolgoznak, többek között a Zala torkolatának és a keszthelyi telepnek a környezetében. A véletlenül befogott, más halfajokhoz tartozó egyedeket élve visszaengedik a vízbe.

A Balaton angolnaállománya tehát a korábbi telepítések örökségét őrzi. A kisebb testű példányok sem feltétlenül fiatalok, és a természetes utánpótlás hiánya miatt az állomány története szorosan összefonódik az 1991 előtti telepítésekkel. A faj életciklusa, rendkívüli vándorlása és a szaporítás nehézségei egyaránt megmutatják, miért különleges a Balatonban élő angolnák helyzete.