Felülmúlta édesapja harcsáit a fiatal horgász
A rutinos tiszai harcsahorgász, Májer Péter évek óta viszi magával 13 éves fiát, akinek már nem számít újdonságnak egy két méter feletti harcsa – 2022-ben egy 245 centiset fogott –, de azért mégis kiemelkedik egy ilyen példány a fogások sorából.
Szeptember 6-án, szombaton is együtt mentek kuttyogatni, és ezúttal jócskán túltett édesapján a fiatal pecás.
„Levi fiam szépen kikövezte magának a napot – méghozzá nem is akárhogy! Az első hal egy 207 centiméteres harcsa volt, amit körülbelül 10 perc fárasztás után sikerült birtokba venni” – írták a Madcat Magyarország posztjában.
Már a fárasztás harmadik percében mondta, hogy „szétszakad a háta”, ennek ellenére hiába ajánlott segítséget apukája, nem engedte ki a botot a kezéből.
Aztán jött egy kapás Májer Péternek is: egy 195 centis harcsa akadt a horogra. Ezután Levi még húzott egy körülbelül 20 kiló, majd egy 10 kiló körülit.
Az utolsó kapás viszont ismét édesapjához került: egy 20 pluszos harcsa tette fel a koronát a napra.
- Túletethetjük a halakat? – Mennyi etetőanyag az ideális?
- Hogyan találjuk meg a medertörést partról? – A jó horgászhely sokszor a víz alatt rejtőzik
- Nyári csalik ősszel: mikor jön el az ideje a váltásnak?
- Foszfort mértek a Holt-Tiszában: rendőrségi feljelentést tett Tiszaug önkormányzata
- Csaliváltás: mikor legyünk türelmesek, és mikor próbáljunk ki valami mást?
- Iszapos vagy kemény aljzat? Hol érdemes felkínálni a csalit?
2026. szeptember 5.
237 centis harcsa akadt horogra Palotáson, másfél órán át küzdöttek vele
2026. szeptember 4.
Szeptemberi pontyozás: sekélyben vagy mély vízben keressük a pontyot?
2026. szeptember 4.
Őszi amurozás: meddig számíthatunk még kapásra a lehűlő vízben?
2026. szeptember 3.
Több mint száz bográcsban rotyog majd a harcsapaprikás Tiszacsegén
2026. szeptember 3.