Fűszeres, sütőben sült tőkehalfilé
Nem csak ünnepnapokon lenne érdemes halat enni. A halak fehérjében és omega-3 zsírsavakban gazdagok, és emellett az alakod sem fogja bánni, ha rendszeresen fogyasztasz belőlük.
Ennek ellenére Magyarországon nagyon kevés halat esznek, pedig nemcsak a tengeri, hanem az itthon is élő, őshonos fajtákból is lehet válogatni.
A tengeri halak közül a lazac a legnépszerűbb, de még abból is sokkal kevesebbet fogyasztanak, sajnos ennek a magas ár is az oka. De a tőkehal is nagyon finom, ízes a húsa, és már akkor is tökéletes, ha a lehető legegyszerűbben készíted el, sütőben, enyhén fűszerezve. Igazi könnyed vacsora, amelyet nagyon kevés munkával dobhatsz össze, ráadásul az ünnepi asztalon is megállja a helyét, ha idén gyorsabb és egyszerűbb halas fogásra vágysz.
Hozzávalók 4 adaghoz
- 1 kg alaszkai tőkehalfilé
- 1 ek. citromlé
- fél kk. só, bors
- ízlés szerint cayenne-bors
- másfél ek. olívaolaj
- 1 ek. petrezselyem összevágva (friss)
Elkészítés:
Melegítsük elő a sütőt 200 fokra.
Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd fektessük rá a halszeleteket. Locsoljuk meg őket olívaolajjal, citromlével, sózzuk, borsozzuk, és ízlés szerint hintsük meg Cayenne-borssal.
Süssük a halat 10-12 percig. Ha kivettük a sütőből, szórjunk rá apróra vágott petrezselymet.
Forrás: SÓBORS
- Rejtélyes hal Pásztó közeléből
- Új horgászrend lépett életbe a vecsési Kis Blerón
- Szemétszedési akció a Pécsi-tónál – kilenc zsák hulladékot gyűjtöttek össze
- Erős kezdés: két óriási tokhal akadt horogra a Nomád tavon
- Halpusztulás a Szálkai-tavon: természetes jelenség áll a háttérben
- Újabb süllőtelepítés Fehérvárcsurgón
2026. április 19.
200 kilogramm kecsegét telepítettek
2026. április 18.
Kecsegeállományt erősítettek a Tiszán Tiszadorogmánál
2026. április 17.
Több tízezer ponty került a Tisza-tóba Abádszalóknál
2026. április 16.
Vége a tilalomnak: itt a pontos időpont a csónakos horgászat indulására
2026. április 16.