Gátőrkardot kapott Fejes Lőrinc
Több mint négy évtizedes munkájának elismeréseként a vízügyi ágazat legrangosabb kitüntetését, a Gátőrkardot vehette át Fejes Lőrinc, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság Kiskörei szakaszmérnöke – számolt be róla honlapján az igazgatóság.
Az elismerést szeptember 5-én, az Abádszalókon tartott igazgatósági állománygyűlésen adta át Gacsályi József, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) műszaki főigazgató-helyettese és Lovas Attila, a KÖTIVIZIG igazgatója.
Fejes Lőrinc 1984-ben kezdett el dolgozni a KÖTIVIZIG-nél, ahol először szakágazati előadóként, majd 1988-tól vízgazdálkodási csoportvezetőként tevékenykedett. 2000-től bízták meg a Kiskörei Szakaszmérnökség vezetésével. Felsőfokú iskolai tanulmányait a Pollack Mihály Műszaki Főiskola Vízgazdálkodási Intézetében kezdte, majd 2001-ben vízgazdálkodási és környezeti menedzser szakmérnök végzettséget szerzett.
Munkakörében a Tisza-tó, az árvízvédelmi- és folyószabályozási művek üzemeltetésének, karbantartásának szakmai munkálataival, irányításával foglalkozik, de tevékenysége kiterjed a vízhasznosítás, a folyó- és tószabályozás, a vízrendezési és vízrajzi létesítmények széles körére. Kiskörei szakaszmérnökként folyamatos, napi kapcsolatot tart fenn az önkormányzatokkal, társ hatóságokkal, halászati hasznosítóval, idegenforgalmi szolgáltatókkal, s nem utolsó sorban a térségi civil szervezetekkel annak érdekében, hogy a Tisza-tó természeti értékeinek megőrzése mellett a tározó műszaki létesítményei is fenntarthatóak legyenek.
Közel két évtizede oktatja a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Kar árvíz- és belvízvédelmi szakmérnök hallgatóit, e mellett rendszeresen tart előadásokat a Tisza-tóról a térségbeli iskolák diákjainak. A Karcagi Gábor Gyakorlópályán a kezdetektől fogva szerepet vállalt az oktatók felkészítésében és azóta is segíti tapasztalataival a vízügyes kollégák szakmai fejlődését.
A Magyar Hidrológiai Társaság elhivatottsága és felkészültsége okán számos elismerésben részesítette az elmúlt évtizedekben. A szakaszmérnök kiterjedt, partneri kapcsolatot ápol a médiával, ennek köszönhetően a közvélemény sok, a vízügy munkájával, valamint a Tisza-tóval kapcsolatos információval gazdagodott az elmúlt években.
Fejes Lőrincet több mint, négy évtizedes kimagasló munkássága, az árvíz- és belvízvédekezések, a vízminőségi kárelhárítások és a vízhiány elleni védekezések során tanúsított helytállása mellett a Tisza-tóért, annak természeti környezete védelméért tett intézkedései tették méltóvá a Gátőrkard elismerés elnyerésére.
- Kapitális fekete amurok a Körösökön: ritka vendég vagy rejtett múlt?
- Megint a legnagyobb bírságot kapta a balatoni orvhorgász
- Szigorú magatartási szabályok a magyar horgászoknak
- Ingyen horgászat az RSD-n: 124 pecás kapott éves területi jegyet
- Vérzéses pöttyök a pontyon: gázbuborék-betegség állhat a háttérben
- A Dunában is megjelent a Rákos-patakot ért olajszennyezés
2026. február 1.
Sushi wrap sushi nélkül
2026. február 1.
Megint a legnagyobb bírságot kapta a balatoni orvhorgász
2026. január 31.
Gazdátlan stég sodródott végig a Tiszán Szolnoknál
2026. január 31.
Újraindul a balatoni kompforgalom Szántód és Tihany között
2026. január 31.
Leállóban egy őshonos halfaj telepítése Magyarországon
2026. január 30.