Halételek, koncertek és sváb hagyományok: ismét jön a Dunamenti Halfesztivál
Mohácson ismét a halételeké és a hagyományoké lesz a főszerep: három napon át várja a látogatókat a Dunamenti Halfesztivál.
Nyolcadik alkalommal rendezik meg a Dunamenti Halfesztivált Mohácson. A péntektől vasárnapig tartó, ingyenesen látogatható rendezvényen főzőverseny, koncertek, hagyományőrző bemutatók, gyermekprogramok és kézműves vásár is várja az érdeklődőket – közölték a szervezők a fesztivál közösségi oldalán.
Három napon át várják a látogatókat
A Mohácsi Német Nemzetiségi Önkormányzat által szervezett fesztivál már pénteken változatos programokkal indul. A látogatók több helyszínen találkozhatnak gyermekfoglalkozásokkal, színpadi műsorokkal és zenés programokkal, miközben a halételek sem hiányoznak a kínálatból.
Az első napon egy édesvízi halakat bemutató óriás akvárium, halételkóstoló és népviseleti szépségverseny is szerepel a programban, az estét pedig utcabál zárja.
A halfőző verseny lesz a szombat csúcspontja
A fesztivál legfontosabb eseményét szombaton rendezik meg, amikor kezdetét veszi a halfőző verseny. A megmérettetésre nemcsak helyi csapatok neveztek, hanem határon túli résztvevők is. A nap folyamán sváb hagyományőrző bemutatók, gyermekprogramok, kézműves vásár, színpadi előadások és koncertek gondoskodnak a hangulatról, miközben a látogatók különféle halételeket is megkóstolhatnak.
Vasárnap az ünnepi német nyelvű szentmise után indul el a nagy sváb felvonulás, amelyen mintegy ötszáz hagyományőrző vesz részt.
A fesztivál mindhárom napján frissen készült mohácsi halászlé, harcsapörkölt és sült halak várják a vendégeket. A részletes program a rendezvény hivatalos honlapján érhető el.
Forrás: MTI
- A Balatonban ívnak a pontyok, mégis több száz tonnát telepítenek évente
- Őszi keszegezés rakós bottal vagy feederrel: melyik mikor előnyösebb?
- Őszi horgászat szélben: a szél felőli vagy a szélvédett partot válasszuk?
- Hová tűnik a hínár ősszel, és vele együtt hová mennek a halak?
- Halőri vizsgát hirdettek Debrecenben, október végén lehet megszerezni a bizonyítványt
- Több mint 16 ezer halat telepítettek a Dunába és a Drávába Baranyában
2026. október 16.
Egy órán belül elfogták a tiszai horgászbódé feltételezett betörőjét
2026. október 16.
Kősüllő vagy süllő? Ezek a részletek segítenek a biztos felismerésben
2026. október 15.