Hőségben is remekeltek a Komárom-Esztergom vármegyei horgászok
Kilencedik helyen végzett a Komárom-Esztergom vármegyei csapat a 63. Tagszövetségi Csapat Országos Bajnokságon, Szegeden.
Közel 40 fokos hőségben bizonyítottak a Komárom-Esztergom vármegyei horgászok a Szegeden megrendezett 63. Tagszövetségi Csapat Országos Bajnokságon. A 18 csapatot felvonultató mezőnyben a vármegyei együttes a 9. helyen végzett.
A versenyt a Maty-éri evezőspályán rendezték meg, ahol a tagszövetségi csapatok két nap helyszíni edzés után vágtak neki a kétfordulós bajnokságnak. A versenyzők öt kategóriában – U15, U20, női, felnőtt és masters – mérték össze tudásukat.
A hőség a halakat sem hagyta hidegen
A fülledt, rendkívül meleg idő és a gyenge szél a halak kapókedvére is hatással volt. A fogások átlaga így is meghaladta a 11 kilogrammot, ami nemzetközi összevetésben is jó eredménynek számít. A Maty-éren azonban ennél jóval nagyobb fogások sem ritkák.
A két kilométer hosszú versenypályán az sem volt mindegy, hogy ki melyik szektorba került, így a sorsolásnak is komoly szerepe lehetett a végeredményben.
A Komárom-Esztergom vármegyei csapatot Acsai János, Iglódi Réka, Kántor Attila, Liska Botond (U15), Sasvári József (masters), Szalai Tamás Mihály, Szász Attila, Vizi László Rajmund és Vogel Márton (U20) alkotta.
Zoltai Dániel, a KEMHESZ elnöke szerint a tagszövetségi szinten már eredményes horgászok számára az országos bajnokság fontos lehetőség arra, hogy erős mezőnyben is kipróbálják tudásukat. Mint fogalmazott, versenyzőik jó hírét viszik a szövetségnek, és példát mutatnak arra, hogy elhivatottsággal és a horgászat szeretetével sportsikereket is el lehet érni.
Forrás: Komárom-Esztergom Vármegyei Horgászegyesületek Szövetsége
- Októberi pontyozás: mikor jön el a „kevés, de pontos” etetés ideje?
- 350 millió köbméter víznek adhat helyet a halastavak rendszere
- A Balatonban ívnak a pontyok, mégis több száz tonnát telepítenek évente
- Őszi keszegezés rakós bottal vagy feederrel: melyik mikor előnyösebb?
- Őszi horgászat szélben: a szél felőli vagy a szélvédett partot válasszuk?
- Hová tűnik a hínár ősszel, és vele együtt hová mennek a halak?
2026. október 16.
Egy órán belül elfogták a tiszai horgászbódé feltételezett betörőjét
2026. október 16.
Kősüllő vagy süllő? Ezek a részletek segítenek a biztos felismerésben
2026. október 15.