IX. Ifjúsági Felelősök Országos Találkozója
február 20-án Budapesten rendezték meg a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) tagszervezeteinek IX. Ifjúsági Felelősök Országos Találkozóját, amelyen ifjúsági felelősök és ügyvezető igazgatók vettek részt.
A MOHOSZ Országos Horgászszervezeti Szolgáltató Központjában Komáromy Zsolt, az Ifjúsági és Oktatási Szakbizottság (IOSZB) elnöke köszöntötte a résztvevőket, majd ismertette a szakbizottság 2024–2025-ös munkaterve alapján megvalósult országos programokat.
Kovács Norbert, az IOSZB tagja az éves beszámolók alapján értékelte a tagszövetségek tevékenységét, míg a Horgászutánpótlás-nevelési és Oktatási Program (HUNOP) 2025-ös eredményeit Tóth Adrienn, a MOHOSZ ifjúsági és oktatási referense mutatta be.
A rendezvényen idén is két tagszervezet kapott lehetőséget saját programjainak bemutatására:
-
Héjja Márton (HECSMSZ) a Csongrád megyei kezdeményezéseket ismertette,
-
Urfi Tamás (HOFESZ) pedig a Fejér megyei ifjúsági programokról és helyi tapasztalatokról számolt be.
A délutáni programban Komáromy Zsolt a 2026-os munkaterv fő irányait, valamint a tervezett országos eseményeket és HUNOP pályázati lehetőségeket ismertette. Ezt követően a résztvevők egy online kvíz segítségével javaslatokat fogalmazhattak meg a jövőbeni programokkal kapcsolatban, majd kötetlen konzultáció zárta a szakmai napot.
A 2026. évi HUNOP pályázati kiírások a MOHOSZ hivatalos felületein és a Magyar Horgász magazinban jelennek meg.
Forrás: MOHOSZ
- Halőrök intézkedtek a tiszakécskei holtágaknál
- Pontydömpinggel indult a 2026-os telepítési szezon a Körösökön
- Így segítené a Mohosz a széles kárász megőrzését
- Tudományos áttörés: eddig ismeretlen élősködők a hazai pontyállományban
- Terelőhalászattal ritkítják a busaállományt
- Vízvisszatartás Ceglédnél: új megoldás jöhet a Gerje-patakon
2026. február 28.
Megválaszolták a balatoni pontyhorgászok legfontosabb kérdését
2026. február 28.
Óriásharcsát fogtak a Bodeni-tóból
2026. február 28.
IX. Ifjúsági Felelősök Országos Találkozója
2026. február 27.
Megindult a Duna: 2,5–3 méteres vízszint-emelkedés várható
2026. február 27.
Fontos horgászrendi változások lépnek életbe a Tisza-tavon
2026. február 27.