Jól érzik magukat a halak a Dunában – ritka fajokat is találtak
Újra felbukkant a botos kölönte, és csak egyetlen hal volt fertőzött: a tudósok szerint ez jó jel a Duna állapotára nézve.
Idén is elvégezték a Duna főágának halállományát vizsgáló tudományos felmérést. A HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat tájékoztatása szerint a folyó halállománya változatos, és összességében jó egészségi állapotban van.
A vizsgálatok során a mélyebb mederben főként a védett halványfoltú küllő és az idegenhonos csupasztorkú géb bizonyult a leggyakoribbnak. A part menti zónában szintén sok csupasztorkú géb fordult elő, illetve nagy számban találtak szélhajtó küszt is.
A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Vízi Ökológiai Intézete a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósággal és a HUN-REN Állatorvostudományi Kutatóintézetével együttműködve végezte a kutatást. A monitorozás során Gönyű, Nyergesújfalu, Sződliget, Kisapostag, Paks és Mohács térségében folytattak kutatóhalászatot, mind a partközeli sekély vízben, mind a parttól távoli mélyebb mederszakaszokon.
Összesen 34 halfajt sikerült azonosítani. A mély mederből fogott fajok száma – a korábbi évek trendjéhez hasonlóan – alacsonyabb volt (21 faj), mint a part menti zónából begyűjtötteké (33 faj).
Az idei felmérés egyik legígéretesebb eredménye, hogy Gönyűnél és Nyergesújfalunál ismét előkerültek a védett, és korábban hosszú ideig eltűntnek hitt botos kölönte példányai – közölte Sály Péter, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont tudományos munkatársa.
Forrás: MTI, Agroinform
- Megint a legnagyobb bírságot kapta a balatoni orvhorgász
- Kapitális fekete amurok a Körösökön: ritka vendég vagy rejtett múlt?
- Hatalmas jégtáblák indultak meg a Tiszán – látványos jégzajlás
- Ingyen horgászat az RSD-n: 124 pecás kapott éves területi jegyet
- Vérzéses pöttyök a pontyon: gázbuborék-betegség állhat a háttérben
- Leállóban egy őshonos halfaj telepítése Magyarországon
2026. február 2.
Több mint hat tonna kecsegét telepítettek Magyarországon 2025-ben
2026. február 2.
Huszonhat éve történt a Tisza legnagyobb ökológiai katasztrófája
2026. február 2.
Hatalmas jégtáblák indultak meg a Tiszán – látványos jégzajlás
2026. február 1.
Sushi wrap sushi nélkül
2026. február 1.
Megint a legnagyobb bírságot kapta a balatoni orvhorgász
2026. január 31.