Kétmilliárdos pályázatot készítenek elő a Velencei-tó megmentésére
Pályázatot nyújt be Gárdony Város Önkormányzata a Velencei-tó vízszintjének védelme érdekében – adták hírül a település hivatalos közösségi oldalán.
Az önkormányzat a „Zöld-kék infrastruktúra fejlesztések településeken” pályázaton indul.
A fejlesztés célja, hogy a településre lehulló csapadékvizet megtartsák, majd szabályozott módon visszavezessék a Velencei-tóba, ezzel segítve a tó vízutánpótlását az alacsony vízállás idején.
A műszaki tervek elkészítésére az idei költségvetésben 20 millió forintot különítettek el.
A kivitelezés több milliárd forintba kerülhet, amelyhez az önkormányzat külső — uniós vagy állami — forrásokat kíván bevonni.
A KEHOP Plusz pályázat jelenleg akár 2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosíthat erre a célra.
A műszaki tervek előkészítése és a pályázati anyag összeállítása már folyamatban van, a további lépésekről az önkormányzat később ad tájékoztatást.
- Halételek, koncertek és sváb hagyományok: ismét jön a Dunamenti Halfesztivál
- A határon túl is várnak a kapitális fogások – Három nyári horgászparadicsom a környező országokban
- Szennyező anyag jelent meg a Fekete-Körösben, intézkedések sora indult el
- Száz éve is a pergetést tartották a sporthorgászat koronájának
- Rekordközeli fogások jellemezték a Csaba tavon rendezett pontyfogó bajnokságot
- Új szabályok védik a nagytestű halakat egy hazai horgásztavon
2026. július 24.