Lékhorgászattal káprázatos csukákat foghatunk a jég alól
Hosszú évek óta várnak erre a pillanatra a lékhorgászat szerelmesei. A tomboló mínuszoknak köszönhetően valamennyi hazai állóvíz befagyott, sőt már a folyóinkat is jégpáncél borítja.
De hogyan érdemes belevágni a lékhorgászatba, és milyen halfajokra számíthatunk a fagyos vizek alatt? Erről kérdezett meg a Borsonline két ismert és tapasztalt horgászt, Lukácsi Bélát és Jakubecz Kálmánt.
Szigorú szabályok, amelyek életet menthetnek
Mindkét szakember egybehangzóan hangsúlyozta: a szabályok betartása nemcsak kötelező, hanem életbevágóan fontos. Mielőtt a jégre lépnénk, mindig tájékozódjunk az aktuális jéghelyzetről, és csak ott horgásszunk, ahol ez engedélyezett, illetve ahol a jégvastagság eléri a minimum 10 centimétert.
Fontos szabály az is, hogy csak nappal lehet lékhorgászni, és soha nem egyedül. Legalább egy társunknak velünk kell tartania, hogy szükség esetén – például jégbeszakadáskor – segítséget tudjon hívni. Ezek az előírások a hivatalos horgászrendben is szerepelnek.
„A lékhorgászat nem magányos sport” – fogalmazott határozottan Lukácsi Béla, az ismert harcsahorgász.
Jakubecz Kálmán ehhez hozzátette: a kezdők inkább tavakon próbálkozzanak, és semmiképpen ne merészkedjenek nagy, gyors folyók, például a Duna közelébe.
Télen a ragadozók kerülnek előtérbe
A jég alól elsősorban ragadozóhalak kerülhetnek horogra. Leggyakrabban csukát foghatunk, de nem ritka a süllő vagy a sügér sem. A leghatásosabb csali ilyenkor többnyire az élő hal.
„Én elsősorban bodorkával horgászom, bár a csalihalat nem ebben az időszakban fogom” – mondta Lukácsi Béla. Tapasztalatai szerint a kora ősszel fogott kishalak fagymentes helyen, egy nagyobb vödörben hónapokig életben tarthatók, ha nem zsúfoljuk össze őket túlzottan.
A lékhorgászatot azonban a békés halak kedvelői sem kell, hogy elkerüljék. Előfordulhat ugyanis, hogy ponty is horogra akad a jég alól.
„A békés halakat ilyenkor is élő csalival, leginkább csontival lehet kapásra bírni, és fontos, hogy a lékbe mindig szórjunk etetőanyagot” – emelte ki Lukácsi Béla.
Kemény műfaj, de felejthetetlen élmény
Jakubecz Kálmán szerint a lékhorgászat valóban a legelszántabb pecások sportja, hiszen komolyan próbára teszi a szervezetet.
„Ha nincs előre elkészített lék, annak kifúrása is időigényes. A fagyos időben hosszasan a jégen állni, mínuszokban várni a kapást nem túl kellemes – erre tényleg csak a legfanatikusabb horgászok képesek. Viszont az élmény és az eredmény mindenért kárpótol.”
Egy igazi horgásznak még a jeges, legzordabb időjárás sem szabhat gátat – vallja Jakubecz Kálmán. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy ha a kifogott halat nem visszük haza, akkor minél gyorsabban és kíméletesebben engedjük vissza a vízbe, hogy elkerüljük a fagyási sérülések kialakulását.
Forrás: Borsonline
- Robbant a bomba: sok horgász szerint igazságtalan a Tisza-tavi tiltás
- A Duna árnyékában: új mellékvízben tűnt fel a kecsege
- Ritkán látható monstrum került felszínre
- Vádat emeltek a Szolnoknál garázdálkodó kínai orvhorgászok ellen
- Leszerelték a horgászpodeszteket Balatonfenyvesen
- Megkezdődött a duzzasztás Békésnél és Körösladánynál
2026. február 14.
Paksi halászlé
2026. február 14.
Tíz éve szűnt meg a hivatásos halászat Magyarországon
2026. február 14.
Tíz éve eltűnt autót emeltek ki a Dunából holttesttel az utastérben
2026. február 13.
Világszenzáció a Sebes-Körösön: rekordméretű bihari márna akadt horogra
2026. február 13.
Vádat emeltek a Szolnoknál garázdálkodó kínai orvhorgászok ellen
2026. február 13.