Meglepetés a rábaközi vizekben: védett halfaj a halászok hálójában
Kutatás közben jött a meglepetés – a Répcéből előkerült a fürge cselle, ami eddig nem volt ismert a térségből!
A Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság megbízásából halfaunisztikai felmérést végeztek a rábaközi kisvízfolyásokon és a Répcén 🐟.
A kutatást Sallai Zoltán és Szinetár Csaba vezette, akik 2024. szeptember 4-én, a Répcevizsnél található Ásás-csatornán, a közúti hídnál kijelölt mintaszakaszon dolgoztak – vízben gázolva, elektromos halászgéppel. ⚡🌊
Nagy meglepetést okozott, amikor sikerült egy adult fürge csellét (Phoxinus phoxinus) fogniuk! 🐠
„Tudomásunk szerint a faj eddig nem volt ismert a Répcéből, így az Ásás-csatornából sem, továbbá, ha minden igaz, ez az első Győr-Moson-Sopron vármegyei recens előkerülése a fajnak” – közölték a szakemberek a Magyar Haltani Társaság (MHTT) honlapján.
A répcevisi mintaszakaszon összesen 13 halfaj került elő 🎣.
Érdekességként megjegyezték, hogy az inváziós fajok – mint az ezüstkárász, razbóra és fekete törpeharcsa – mellett aranyhalat is találtak! 🧡🐡
Ezen kívül előkerültek sebes pisztrángok, márnák, paducok, sujtásos küszök, domolykók, szivárványos öklék, dunai küllők és kövicsíkok is. 🏞️
Sőt, Sallai Zoltánnak és Szinetár Csabának sikerült egy adult jelzőrákot is fognia 🦞.
A fürge cselle védett hal, természetvédelmi értéke 10 000 forint. 💚
- Halételek, koncertek és sváb hagyományok: ismét jön a Dunamenti Halfesztivál
- A határon túl is várnak a kapitális fogások – Három nyári horgászparadicsom a környező országokban
- Száz éve is a pergetést tartották a sporthorgászat koronájának
- Szennyező anyag jelent meg a Fekete-Körösben, intézkedések sora indult el
- Rekordközeli fogások jellemezték a Csaba tavon rendezett pontyfogó bajnokságot
- Új szabályok védik a nagytestű halakat egy hazai horgásztavon
2026. július 24.