Megválaszolták a balatoni pontyhorgászok legfontosabb kérdését
A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. 2025-ben összesen 300 689 kilogramm pontyot telepített a Balatonba, ezzel teljesítve a 300 ezer kilogrammos éves kötelezettséget.
A haltelepítések február 13. és december 23. között zajlottak, és a munkálatok során a szakemberek 135 fuvarral 16 729 kilométert tettek meg, 37 különböző helyszínen juttatva halat a vízbe.
A telepített állomány döntő része 2–3 nyaras korú ponty volt, ebből 36 666 kilogramm kétnyaras példány került a tóba. Bár a horgászok jellemzően a nagyobb, háromnyaras pontyokat részesítik előnyben, a társaság hangsúlyozta: egy átlagos háromnyaras hal tömege 3–4 kétnyaras példánynak felel meg, így a telepítés össztömege a meghatározó.
A pontytelepítések fő időszaka hagyományosan az ősz, amikor a tógazdaságok halastavait lehalásszák, de 2025-ben tavasszal és nyáron is végeztek telepítéseket. A horgászok gyakori kérdésére reagálva kiemelték: a halállomány a tóban nem a telepítési helyek szerint oszlik el, hanem az élőhelyi és táplálékviszonyok határozzák meg mozgását. Ennek ellenére törekednek arra, hogy a három medence között arányos legyen az eloszlás.
A tavalyi mennyiség szinte egyenletesen került a Balaton különböző részeibe:
-
keleti medence: 104 390 kg
-
középső medence: 96 926 kg
-
nyugati medence: 99 373 kg
A társaság minden telepítésről részletesen tájékoztatta a horgászokat: előzetes bejelentést tettek közzé, majd a pontos időpontokat élő közvetítésben ismertették, a helyi egyesületek képviselői pedig jegyzőkönyvvel igazolták a telepítéseket. A nap végén fényképes és videós beszámoló is készült, amelyek több évre visszamenőleg elérhetők a honlapon.
A közlemény legfontosabb üzenete: a pontyok eloszlását nem a telepítési pontok, hanem a tó természetes viszonyai alakítják, ezért a horgászati eredményeket nem kizárólag a telepítés helye határozza meg.
Forrás: Pecaverzum
- Halőrök intézkedtek a tiszakécskei holtágaknál
- Pontydömpinggel indult a 2026-os telepítési szezon a Körösökön
- Így segítené a Mohosz a széles kárász megőrzését
- Tudományos áttörés: eddig ismeretlen élősködők a hazai pontyállományban
- Terelőhalászattal ritkítják a busaállományt
- Vízvisszatartás Ceglédnél: új megoldás jöhet a Gerje-patakon
2026. február 28.
Megválaszolták a balatoni pontyhorgászok legfontosabb kérdését
2026. február 28.
Óriásharcsát fogtak a Bodeni-tóból
2026. február 28.
IX. Ifjúsági Felelősök Országos Találkozója
2026. február 27.
Megindult a Duna: 2,5–3 méteres vízszint-emelkedés várható
2026. február 27.
Fontos horgászrendi változások lépnek életbe a Tisza-tavon
2026. február 27.