Rácponty
Az egyik legfinomabb halunk, a ponty sokféleképpen elkészíthető – most éppen rácpontyot készítünk belőle.
Hozzávalók
1.5 kg tisztított ponty
1 kg burgonya
15 dkg füstölt szalonna
2 nagy fej vöröshagyma
3 db zöldpaprika
3 db paradicsom
10 dkg vaj
3 dl tejföl
fűszerpaprika
só
Elkészítés
A burgonyát héjában megfőzzük, majd meghámozzuk és ujjnyi vastagra szeleteljük. A halat hosszában, a gerincoszlop mentén kettévágjuk, és beirdaljuk. (Akár ki is filézhetjük, ha ügyesek vagyunk.) A pontyot megsózzuk, enyhén megszórjuk pirospaprikával, és szalonnacsíkokkal megtűzdeljük. Egy nagy tepsibe eloszlatjuk a vajdarabokat, és rátesszük a burgonyaszeleteket. Erre helyezzük a félbevágott halat, mellé pedig a felkarikázott paprikát, hagymát és paradicsomot. A tepsit alufóliával lefedjük, majd 180°C-ra előmelegített, légkeveréses sütőben 30-35 perc alatt megsütjük. Ezután levesszük a fóliát, a halat meglocsoljuk tejföllel, és visszatesszük a sütőbe, amíg szépen megpirul.
- Jó hír a horgászoknak: több Tisza menti vízen nem lép életbe a pontytilalom
- 200 kilogramm kecsegét telepítettek
- Kábult halak, pusztuló élővilág – súlyos szennyezés érhette a Kapost
- Kecsegeállományt erősítettek a Tiszán Tiszadorogmánál
- Egy vármegye, ezer lehetőség: ezért kedvelik a horgászok Komárom-Esztergomot
- Több mint 150 ezer csukát telepítettek Győr-Moson-Sopron megyében
2026. április 26.
Csukaivadékokkal erősítették az Újpesti-öböl állományát
2026. április 25.
Több mint 150 ezer csukát telepítettek Győr-Moson-Sopron megyében
2026. április 24.
Elhunyt Slemmer Ferenc, a magyar horgászsport legendás alakja
2026. április 21.