Süllőtelepítés a Balatonban
A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. emberei gőzerővel végzik a telepítéseket a tóban.
November 20-án délután 150 kg egynyaras süllőt telepítettek a Balatonba. Ezzel együtt az idei évben összesen 3 231 kg egy- és kétnyaras süllőt teljesített a szervezet a 6 000 kg-os éves telepítési kötelezettségéből. A fennmaradó mennyiséget év végéig fogják a tóba telepíteni.
Az előtte lévő két nap jelentősebb süllőtelepítései után (991 kg és 970 kg) a csütörtöki kisebb tételt a balatonfenyvesi kikötőben szákolták le a halőr kollégák. Az elkövetkező hetekben még további süllőtelepítésekre lehet számítani.
A csütörtökre jelzett pontytelepítés sajnos nem valósult meg, de jövő héten folytatják a munkát.
Forrás: balatonihal.hu
- Pórul járt az „önkényes” szigetfoglaló: elbontották az illegális horgászparadicsomot
- Már elérhetők a horgászjegyek a dunaszegi bányatóra – ezt érdemes tudni
- Halételek, koncertek és sváb hagyományok: ismét jön a Dunamenti Halfesztivál
- Vasdarabbal támadt a halőrökre egy horgász, bíróság elé kerül az ügy
- A Duna ezúttal is próbára tette a horgászokat
- Indul a nevezés a KEMHESZ 24 órás busafogó versenyére
2026. július 20.
Új halátjáró segítheti a halak vándorlását a Hanság-főcsatornán
2026. július 19.
Száz éve is a pergetést tartották a sporthorgászat koronájának
2026. július 18.
Puskás Norbert lett a MOHOSZ új elnöke
2026. július 17.