A bizalom már most érzékelhető a Tisza-tó horgászainál
A Tisza-tó 2025. január 1-től közvetlenül a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) halgazdálkodási hasznosításába került. Az új hasznosító első intézkedései között befagyasztotta az árakat, akciót hirdetett, továbbá több tekintetben növelte a halelviteli lehetőségeket és számos más ponton is könnyítéseket vezetett be a helyi horgászrendben.
A tudnivalókról a MOHOSZ közleménye számolt be:
„Annak érdekében, hogy hogyan viszonyultak a horgászok a változásokhoz, összehasonlításra kerültek a 2024. év és a 2025. év januári forgalmi adatok. Örömre ad okot, hogy az új rendszerű területi jegyek halmozott január havi forgalma jelentősen, 45 %-kal növekedett. A felnőtt éves területi jegyek eladott mennyisége még nagyobb mértékben, 73 %-kal haladta meg az előző év januárit, mivel a horgászok már az első hónapban 811 db-ot vásároltak ebből a jegytípusból. Az éves Tisza-tavi felnőtt területi jegy ára jelenleg 52 500 Ft. Mint már ismert, külön akció került meghirdetésre az éves területi jegyek esetében, mely szerint, aki március 31-ig megvásárolja éves területi jegyét, az ahhoz 2026-ban és 2027-ben is változatlan, azaz a 2025. évi árakon juthat majd hozzá.
Jóval nagyobb volt az érdeklődés az időszakos területi jegyek iránt is, annak betudhatóan, hogy a napi érvényességű jegyek helyett a MOHOSZ bevezette a 24, 48 és 72 órás területi jegyeket. Ez a változás a 24 órás jegyek értékesítésében mutatkozott meg markánsan, hiszen több mint duplájára nőtt az eladott mennyiség az előző év hasonló időszakához képest.
Reményeink szerint az értékesített területi jegyek iránti kereslet tovább fog növekedni, hiszen folyamatban van az akció, továbbá a MOHOSZ a halgazdálkodási tervben foglalt mennyiségen felül tavasszal 50 millió forint értékben és közel 420 mázsa mennyiségben tervez döntően elvihető méretű pontyot kihelyezni a Tisza-tóba.”
A szervezet ígérete szerint a további adatokról, intézkedésekről a jövőben is beszámol.
Forrás: MOHOSZ
- Orvhorgászat a Tiszán: gereblyézéssel sebesítették meg a halakat
- Megint a legnagyobb bírságot kapta a balatoni orvhorgász
- Hatalmas jégtáblák indultak meg a Tiszán – látványos jégzajlás
- Hatalmas fekete amurok és pontyok pusztultak el a Kákafoki-holtágon
- Kapitális fekete amurok a Körösökön: ritka vendég vagy rejtett múlt?
- Ingyen horgászat az RSD-n: 124 pecás kapott éves területi jegyet
2026. február 4.
Végleges a 32. FeHoVa szakmai programja
2026. február 4.
Tájidegen halfajok térnyerése egy alföldi mesterséges csatornában
2026. február 4.
Hatalmas fekete amurok és pontyok pusztultak el a Kákafoki-holtágon
2026. február 3.
Itt a február, elkezdődött a csukatilalom
2026. február 3.
Édesvízi szivacs bukkant fel a Tiszában
2026. február 3.