Tízezer halivadékot mentettek meg a fővárosi halőrök
Több helyszínen több napig mentették a halivadékokat a Fővárosi Horgászegyesületek Szövetségének (Főhesz) halőrei.
Végül körülbelül tízezer halat helyeztek vissza a Dunába, köztük több védett faj képviselőit is.
Három héttel ezelőtt a Duna fővárosi és környéki szakasza kismértékben megáradt, azonban a víz mostanra kezdett visszahúzódni. A Főhesz folyamatosan figyeli a folyó érintett szakaszait, és ahol szükséges, halmentést rendel el. Az utóbbi napokban több ilyen akcióra került sor a sződligeti és a paradicsomszigeti szakaszon, valamint a kismarosi- és a kismarosi holtágaknál.
Dudás Tibor, a Főhesz ügyvezető igazgatója elmondta, hogy az elöntött területeken a halak eleinte jól érzik magukat, mivel bőséges a táplálék és megfelelő a vízhőmérséklet. Ugyanakkor ahogy apad a víz, a kisebb élőhelyek gyorsan kiszáradnak, így egyre több esetben van szükség beavatkozásra.
„A halmentés tehát nem csupán nyári feladat, ősszel is egyre gyakrabban válik szükségessé. A fővárosi szakaszon jelenleg 120-140 centiméteres a vízállás, ami rendkívül alacsonynak számít” – tette hozzá.
A mentett halak fajösszetétele alapján jól látszik, hogy idén sikeres volt a balin, a jász, a ponty és a márna ívása. Emellett számos ritkább faj is visszakerült eredeti élőhelyére, például a szivárványos ökle, a compó és a nyúldomolykó.
Az ilyen halmentési akciók alkalmasak arra is, hogy felmérjék a folyó halállományát. „A védett halpopulációk megtalálják a szaporodási feltételeket, és folyamatosan gyarapszanak” – fogalmazott az ügyvezető igazgató.
A Főhesz számításai szerint mintegy tízezer egy-kétnyaras ivadékot sikerült megmenteni és visszahelyezni a Dunába. A munka azonban még nem ért véget: a következő időszakban is sor kerülhet hasonló beavatkozásokra, ha a helyzet ezt indokolja.
Videó:
Fotók ITT.
- Halételek, koncertek és sváb hagyományok: ismét jön a Dunamenti Halfesztivál
- Pórul járt az „önkényes” szigetfoglaló: elbontották az illegális horgászparadicsomot
- Már elérhetők a horgászjegyek a dunaszegi bányatóra – ezt érdemes tudni
- Vasdarabbal támadt a halőrökre egy horgász, bíróság elé kerül az ügy
- Indul a nevezés a KEMHESZ 24 órás busafogó versenyére
- A Duna ezúttal is próbára tette a horgászokat
2026. július 22.
Rendkívüli etetési korlátozást vezettek be a Maconkai-víztározón
2026. július 21.
Új szabályok védik a nagytestű halakat egy hazai horgásztavon
2026. július 20.