Ugrott az engedélye egy horgásznak Miskolcon
A Nagy Borsodi Horgász Egyesület (NBHE) a közösségi oldalán adott tájékoztatást egy súlyos szabályszegésről, amely a Csorba-tónál történt.
Noha egyre ritkábban fordul elő, még mindig akadnak olyan „horgászok”, akik fittyet hánynak a törvényekre és az etikus horgászat alapelveire. A legutóbbi esetben az NBHE hivatásos halőrei ismételten értek tetten egy napijegyes horgász.
Az illető több szabálysértést is elkövetett: méreten aluli harcsát tartott meg, a vízparton tisztította meg a halakat, ráadásul szemetes, elhanyagolt területen horgászott.
A szabálytalanságokat észlelve a halőrök azonnal intézkedtek: az állami horgászjegyet és a napijegyet az elkövetőtől elvették, majd eltávolították a vízterületről.
Az NBHE közigazgatási hatósági eljárás megindítása érekében feljelentést tett a szabályszegő pecás ellen, valamint indítványozta a végleges kitiltását a szervezet kezelésében álló vizekből.
A közleményben nyomatékosították: „nincs kegyelem” azok számára, akik tudatosan megszegik a horgászrendet és veszélyeztetik a közösség érdekeit.
„Sajnálatos, hogy egy-két horgász fejében még mindig nincs rendben a horgászatról kialakított kép” – fogalmazott az egyesület.
- Súlyosan megcsonkított pontyokra bukkantak egy majosházi horgásztóban
- Rövidülnek a nappalok – Mikor érdemes horgászni szeptemberben?
- Süllőzés szeptemberben – Hol keressük napnyugta után?
- Szeptemberi csukázás – Mikor kezdődik igazán a ragadozók őszi időszaka?
- Őszi pontyozás kezdőknek: mi változik, amikor lehűl a víz?
- Új horgászjegy érkezik a Ráckevei-Dunaágra: a behúzós pecásoknak kedveznek
2026. szeptember 14.
Kétméteres óriásharcsa akadt horogra a Dráván, csónakkal üldözték
2026. szeptember 14.
Nagyhalfogó verseny miatt változik a rend a Neszmélyi Duna-szakaszon
2026. szeptember 13.
Sügérrajok nyomában – Hogyan találjuk meg ősszel a nagyobb példányokat?
2026. szeptember 12.
Kishalat keress, ragadozót találsz – Mit árulnak el az apróhalrajok?
2026. szeptember 11.
Szeptemberi csukázás – Mikor kezdődik igazán a ragadozók őszi időszaka?
2026. szeptember 11.