Újabb szúnyoggyérítés indul: több térségben is dolgoznak a szakemberek
Több térségben folytatódik az országos szúnyoggyérítési program. A szakemberek biológiai és szükség esetén kémiai módszerekkel is védekeznek.
A következő napokban újabb térségekben folytatódik az országos szúnyoggyérítési program. A beavatkozások a Balaton környékét, a Dráva mentét, a Tisza-tó egyes részeit, Budapest több kerületét, Sopront, valamint Hajdú-Bihar vármegye több települését is érintik.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) tájékoztatása szerint a Tisza-tó környékén elsősorban a természetvédelmi oltalom alatt álló területekről kirepülő őshonos szúnyogok okoznak problémát. Budapest III. és XXI. kerületében, Sopronban, valamint Hajdú-Bihar vármegye több településén ugyanakkor az inváziós szúnyogfajok egyre erősebb jelenléte miatt van szükség a védekezésre.
Biológiai és kémiai módszereket is alkalmaznak
A szakemberek elsősorban biológiai kezeléssel gyérítik a szúnyoglárvákat a tenyészőhelyeken, ahol pedig indokolt, kémiai kezelést is alkalmaznak a már kifejlett vérszívók ellen.
A közlemény szerint az ország nagy részén az aszályos időjárás miatt a folyók mentén jóval kevesebb árvízi szúnyog fordul elő, mint a korábbi években. Ezzel párhuzamosan azonban a lakott területeken egyre nagyobb gondot jelentenek az inváziós fajok, amelyek kisebb vízgyülemekben is könnyen elszaporodnak.
Az OKF kiemelte, hogy az elmúlt években részletesen feltérképezték a legfontosabb szúnyogtenyésző helyeket, így ma már sokkal célzottabban alkalmazható a biológiai lárvagyérítés.
Jelentősen nőtt a biológiai védekezés aránya is. Míg korábban a rendelkezésre álló forrásoknak csupán 5-10 százalékát fordították erre a módszerre, ma már az országos program költségvetésének mintegy fele a szúnyoglárvák elleni biológiai védekezést szolgálja.
A lakosság is sokat tehet a szúnyogok ellen
A szakemberek szerint a ház körül összegyűlő kisebb vízfelületek jelentik az egyik legfontosabb tenyészőhelyet az inváziós szúnyogok számára. Ezért érdemes rendszeresen kiüríteni a vízzel telt vödröket, hordókat, virágalátéteket, vázákat és egyéb edényeket, hogy a vérszívók ne tudjanak bennük elszaporodni.
Az OKF arra is felhívta a figyelmet, hogy a lakosság közreműködése jelentősen hozzájárulhat a szúnyogártalom mérsékléséhez. Az otthon is alkalmazható megelőző lépésekről a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ készített részletes tájékoztatót.
Forrás: MTI
- Túletethetjük a halakat? – Mennyi etetőanyag az ideális?
- Hogyan találjuk meg a medertörést partról? – A jó horgászhely sokszor a víz alatt rejtőzik
- Változás jöhet a horgászatban: az EU korlátozná az ólomsúlyokat
- Együtt a vizek és a horgászok biztonságáért
- Foszfort mértek a Holt-Tiszában: rendőrségi feljelentést tett Tiszaug önkormányzata
- Csaliváltás: mikor legyünk türelmesek, és mikor próbáljunk ki valami mást?
2026. szeptember 4.
Szeptemberi pontyozás: sekélyben vagy mély vízben keressük a pontyot?
2026. szeptember 4.
Őszi amurozás: meddig számíthatunk még kapásra a lehűlő vízben?
2026. szeptember 3.
Több mint száz bográcsban rotyog majd a harcsapaprikás Tiszacsegén
2026. szeptember 3.
Nyári csalik ősszel: mikor jön el az ideje a váltásnak?
2026. szeptember 2.
Iszapos vagy kemény aljzat? Hol érdemes felkínálni a csalit?
2026. szeptember 2.