Ünnepi hangulat Baján a XXXII. Szent Hubertus Vadász- és Horgásznapon
Szeptember 13-án Baja, a Petőfi-sziget adott otthont a XXXII. Bács-Kiskun Vármegyei Szent Hubertus Vadász- és Horgásznapnak, amely a térség egyik legfontosabb vadászati és természetszerető közösségi rendezvénye – számolt be róla honlapján a Gemenc Zrt.
A rendezvény fővédnöke Zsigó Róbert államtitkár, országgyűlési képviselő volt, míg védnöki tisztet Dr. Bari Bernadett Baja Város Polgármester Asszony és Koczka Zoltán, az OMVK Bács-Kiskun vármegyei Területi Szervezetének és a megyei vadászszövetség elnöke vállalta. A házigazdák a Bajai Vadásztársaság és a Gemenc Zrt. voltak.
Az ünnepélyes megnyitó a Bácska Vadászkürt Egyesület kürtszavával, majd a Nemzeti Himnusz és a Vadászhimnusz felcsendülésével vette kezdetét. A résztvevőket Zsigó Róbert, dr. Bari Bernadett és Koczka Zoltán köszöntötte, majd a Bács-Kiskun vármegyei vadászzászló bevonulásával folytatódott a ceremónia. A Szent Hubertus tiszteletére tartott szentmisét dr. Mészáros István prépost-kanonok celebrálta.
Az eseményt kulturális programok, koncertek és bemutatók gazdagították, a közönséget vadászkutya-bemutatók, íjászverseny, trófeakiállítás és természeti fotókiállítás is várta.
Az esemény egyszerre volt szakmai találkozó, közösségi ünnep és családi fesztivál, amely a vadászati hagyományok, a természetvédelem és a kulturális értékek tiszteletére hívta fel a figyelmet.
Forrás: Gemenc Zrt.
- Hatalmas fekete amurok és pontyok pusztultak el a Kákafoki-holtágon
- Orvhorgászat a Tiszán: gereblyézéssel sebesítették meg a halakat
- Megint a legnagyobb bírságot kapta a balatoni orvhorgász
- Hatalmas jégtáblák indultak meg a Tiszán – látványos jégzajlás
- Tájidegen halfajok térnyerése egy alföldi mesterséges csatornában
- Minden eddiginél erősebb horgászprogramokkal érkezik a FeHoVa
2026. február 7.
Halrudacskás hot dog sajtszósszal
2026. február 7.
Dél-amerikai eredetű vértesharcsát fogtak a Dunából
2026. február 6.
Kezdetét vette a 32. FeHoVa kiállítás
2026. február 6.
Árhullám segíti a holtágak vízpótlását Szeged térségében
2026. február 6.