Védett kishal akadt horogra a mohácsi Dunánál
Különleges fogásban volt részük azoknak a horgászoknak, akik a Mohács-szigeten, a Duna mohácsi ágánál feedereztek. Egy mindössze 10–12 centiméteres kishal akadt a horgukra, amelynek fajtáját elsőre nem tudták meghatározni. A fotó alapján felmerült, hogy homoki vagy halványfoltú küllőről lehet szó, ezért szakértői segítséget kértek az azonosításhoz.
A vizsgálat végül megállapította, hogy a horgászok egy védett halványfoltú küllőt (Romanogobio vladykovi) fogtak. A faj külső jegyei alapján nem volt egyszerű megkülönböztetni más küllőfajoktól.
Apró részletek segítettek az azonosításban
A homoki küllő teste jellemzően nyújtottabb, háta alacsonyabb, faroknyele pedig hengeres. A képen látható hal ezzel szemben viszonylag magas testű, oldalról lapított, faroknyele pedig széles volt. Ezek a tulajdonságok alapján a halványfoltú küllő mellett a dunai küllő is szóba jöhetett, utóbbinál azonban a hát- és farokúszón nagyobb fekete pettyek láthatók.
A végleges azonosítást több apró jellegzetesség tette lehetővé: az oldalvonal alatt és fölött húzódó fekete pontsor, a hátúszóban megszámolható hét osztott úszósugár, valamint a hát- és farokúszót díszítő vékony, halvány vonalak. Ezek együttesen igazolták, hogy halványfoltú küllő került horogra.
Folyóink jellegzetes, védett hala
A halványfoltú küllő közepes és nagyobb folyóinkban fordul elő, a paduczónától egészen a torkolatokig. Népes állományai jellemzően a márnazóna alatt élnek, de időnként a folyókat tápláló patakok alsó szakaszaira is felhatolhat, és tisztább állóvizekben szintén megtalálható.
Testhossza ritkán haladja meg a 12 centimétert. Szaporodása május és július közé esik, ilyenkor csoportosan ívik, jellemzően köves, fonalas algákkal borított területeken.
A halványfoltú küllő természetvédelmi értéke 10 ezer forint, ezért a pontos fajazonosítás nem csupán érdekesség: a védett halfajok felismerése a természetes vizek élővilágának megóvása szempontjából is fontos.
Forrás: MHTT
- Októberi pontyozás: mikor jön el a „kevés, de pontos” etetés ideje?
- Tíz horgászati szabálysértés a Tisza-tavon szeptemberben
- 10 fokos víz alatt mi változik meg? A késő őszi horgászat fordulópontja
- Egyre több süllőt fognak télen a Balatonon, de ennek nem mindenki örül
- 350 millió köbméter víznek adhat helyet a halastavak rendszere
- A Balatonban ívnak a pontyok, mégis több száz tonnát telepítenek évente
2026. október 14.
Védett kishal akadt horogra a mohácsi Dunánál
2026. október 14.
A vízhiány ellen is bevetnék az úszó napelemeket
2026. október 13.
Több mint 16 ezer halat telepítettek a Dunába és a Drávába Baranyában
2026. október 13.
Magyar diadal a feeder-világbajnokságon: öt érem Portugáliából
2026. október 12.