Angolnát fogtak a Sajó kazincbarcikai szakaszán
Habár napjainkban egyre ritkábban kerül elő angolna, a szakirodalom korábban számos hazai vízterületről dokumentálta előfordulását.
2025. augusztus 24-én, 21:30 körül a Sajó kazincbarcikai szakaszán egy határozott kapásra lett figyelmes egy horgász, L. A.
„Szerény horgásztudásom alapján életemben először egy angolnával találkoztam” – írta a pecás, aki a fogásról készült fényképet mellékelve értesítette a Magyar Haltani Társaságot (MHTT).
A társaság szakértői megerősítették, hogy valóban angolnáról van szó.
„A hosszú, szürke, kígyószerű test és a nagy száj minden hazai halfajunktól megkülönbözteti, a hal valóban egy angolna (Anguilla anguilla)” – fogalmaztak válaszukban.
Megjegyezték, hogy az angolna hosszú életű, rejtőzködő életmódot folytató halfaj, amely a Sargasso-tengerben szaporodik.
„Mivel a Dunán a Vaskapu-erőművek megépülése óta nem képesek a tengerből felúszni, feltehetően ez a példány is egy korábbi, akár évtizedekkel ezelőtti telepítésből származik” – közölte az MHTT.
A szakirodalom szerint az angolnát korábban leírták az Öreg-Dunából, a Mosoni-Dunából, a Dunából, valamint több mellékfolyójából is, így a Rábából, Marcalból, Lapincsból, Rábcából és az Ipolyból.
Előfordulását dokumentálták a Zala vízrendszerében, a Tapolcai- és Pecsely-patakban, továbbá a Sióban és a Kaposban is.
A Tisza vízrendszeréből szintén több helyről került már elő angolna: az Öreg-Túrból, a Szamosból, a Bodrogból, a Nyugati-főcsatornából, a Sajóból és a Zagyvából, valamint a Körösök vízrendszeréből, beleértve a Hármas- és Kettős-Köröst, a Hortobágy-Berettyót, a Berettyót, a Sebes-Köröst és a Marost.
Elterjedési adatai között szerepel továbbá a Balaton, a Kis-Balaton, a Fertő-tó, a Velencei-tó és a Tisza-tó, de számos egyéb tóból, holtágból és nagyobb csatornából is előkerült már az elmúlt évtizedekben.
Forrás: MHTT
- Túletethetjük a halakat? – Mennyi etetőanyag az ideális?
- Hogyan találjuk meg a medertörést partról? – A jó horgászhely sokszor a víz alatt rejtőzik
- Változás jöhet a horgászatban: az EU korlátozná az ólomsúlyokat
- Együtt a vizek és a horgászok biztonságáért
- Foszfort mértek a Holt-Tiszában: rendőrségi feljelentést tett Tiszaug önkormányzata
- Csaliváltás: mikor legyünk türelmesek, és mikor próbáljunk ki valami mást?
2026. szeptember 4.
Szeptemberi pontyozás: sekélyben vagy mély vízben keressük a pontyot?
2026. szeptember 4.
Őszi amurozás: meddig számíthatunk még kapásra a lehűlő vízben?
2026. szeptember 3.
Több mint száz bográcsban rotyog majd a harcsapaprikás Tiszacsegén
2026. szeptember 3.
Nyári csalik ősszel: mikor jön el az ideje a váltásnak?
2026. szeptember 2.
Iszapos vagy kemény aljzat? Hol érdemes felkínálni a csalit?
2026. szeptember 2.