A horgászengedélyünk bánhatja, ha nem ismerjük fel

Megosztás:
Forrás: pecaverzum.hu

Küsz küsz – gondolhatnánk. Azonban egyáltalán nem mindegy melyik, hiszen az egyik halfaj védettnek van nyilvánítva, míg a másikat szabadon horogra lehet tűzni.

„Hatvannál fogtam ezeket a gyönyörű halakat. Sokan azt mondják, hogy sujtásos küsz, kíváncsi vagyok a véleményükre” – küldte be fényképeit a Magyar Haltani Társaságnak (MHTT) H. L., aki fényképezés után kíméletesen visszaengedte a horogra került példányokat a Zagyvába.

Az MHTT szerint a beküldött fotók alapján sajnos nem lehet teljes bizonyossággal megállapítani, hogy milyen halak láthatók a felvételeken.

Mint írták, a küsz (Alburnus alburnus), valamint a sujtásos küsz (Alburnoides bipunctatus) közeli rokonai egymásnak, a megkülönböztetésükhöz nagyon fontos a száj állását is megfigyelni, hiszen a sujtásos küsz szája csúcsba nyíló, míg a küszé felső állású.

„Ezért kérjük, hogy a halat ne a horgon lógva fotózzák, hanem puha, bevizezett helyre fektetve készítsenek róla minél több teljes alakos képet, ahol a hal szája csukva, a hát- és farokalatti úszója kifeszített állapotban van” – hangsúlyozták a szakemberek.

A két halfaj megkülönböztetése azért nagyon fontos a horgászok számára, mert a küsszel ellentétben a sujtásos küsz védett halnak számít, természetvédelmi értéke tízezer forint.

Aki pedig véletlenül csaliként horogra tűzi, annak az engedélye kerül veszélybe. Érdemes tehát biztosra menni, és ha kétségeink támadnának a kifogott hal faját illetően, inkább engedjük vissza, mert volt már rá példa, hogy elvették a horgászok engedélyét, mert védett hallal csaliztak.

A sujtásos küsz a nevét az oldalvonala mentén található dupla pontsorról kapta, melyek mintegy sujtásként húzódnak végig testén. A test középvonalában egy 3-4 pikkely szélességű, kékes-lilásan irizáló sáv található, ami nász idején még kifejezettebb. Szaporodása május-júniusra esik, köves és homokos aljzatra egyaránt leívik. Testhossza csak igen ritkán haladja meg a 12 centimétert.

Forrás: pecaverzum.hu

Megosztás:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük