Az engedélyünk bánhatja tudatlanságunkat
Küsz küsz – gondolhatnánk. Azonban egyáltalán nem mindegy melyik, hiszen az egyik halfaj védettnek van nyilvánítva, míg a másikat szabadon horogra lehet tűzni.
„Hatvannál fogtam ezeket a gyönyörű halakat. Sokan azt mondják, hogy sujtásos küsz, kíváncsi vagyok a véleményükre” – küldte be fényképeit a Magyar Haltani Társaságnak (MHTT) H. L., aki fényképezés után kíméletesen visszaengedte a horogra került példányokat a Zagyvába.
Az MHTT szerint a beküldött fotók alapján sajnos nem lehet teljes bizonyossággal megállapítani, hogy milyen halak láthatók a felvételeken.
Mint írták, a küsz (Alburnus alburnus), valamint a sujtásos küsz (Alburnoides bipunctatus) közeli rokonai egymásnak, a megkülönböztetésükhöz nagyon fontos a száj állását is megfigyelni, hiszen a sujtásos küsz szája csúcsba nyíló, míg a küszé felső állású.
„Ezért kérjük, hogy a halat ne a horgon lógva fotózzák, hanem puha, bevizezett helyre fektetve készítsenek róla minél több teljes alakos képet, ahol a hal szája csukva, a hát- és farokalatti úszója kifeszített állapotban van” – hangsúlyozták a szakemberek.
A két halfaj megkülönböztetése azért nagyon fontos a horgászok számára, mert a küsszel ellentétben a sujtásos küsz védett halnak számít, természetvédelmi értéke tízezer forint.
Aki pedig véletlenül csaliként horogra tűzi, annak az engedélye kerül veszélybe. Érdemes tehát biztosra menni, és ha kétségeink támadnának a kifogott hal faját illetően, inkább engedjük vissza, mert volt már rá példa, hogy elvették a horgászok engedélyét, mert védett hallal csaliztak.
A sujtásos küsz a nevét az oldalvonala mentén található dupla pontsorról kapta, melyek mintegy sujtásként húzódnak végig testén. A test középvonalában egy 3-4 pikkely szélességű, kékes-lilásan irizáló sáv található, ami nász idején még kifejezettebb. Szaporodása május-júniusra esik, köves és homokos aljzatra egyaránt leívik. Testhossza csak igen ritkán haladja meg a 12 centimétert.
Forrás: MHTT
- Nagyhalfogó verseny miatt változik a rend a Neszmélyi Duna-szakaszon
- Kétméteres óriásharcsa akadt horogra a Dráván, csónakkal üldözték
- Kishalat keress, ragadozót találsz – Mit árulnak el az apróhalrajok?
- Vészesen alacsony a Tisza-tó vízállása, az ivadékvizsgálat is elmaradt
- Több mint 400 halat mentettek ki egy kiszáradó öntözőcsatornából
- Őszi dévérezés – Miért lehet szeptember és október az egyik legjobb időszak?
2026. szeptember 21.
Halas street food, főzőverseny és koncertek várják a látogatókat Siófokon
2026. szeptember 20.
Márna ősszel – A folyóvízi horgászat egyik legizgalmasabb időszaka
2026. szeptember 19.
Szeptemberi éjszakai peca: erre figyelj, mielőtt rád sötétedik
2026. szeptember 18.
Több ponty kerülhet a Balatonba, de ennek most egyáltalán nem lehet örülni
2026. szeptember 18.