A közlemény szerint a komáromi vízmérce keddi szintjénél (139 centiméter) tökéletesen ellátta funkcióját a létesítmény. Hozzátették: csupán szélsőségesen kisvizes időszakban kell másképp megoldani a csónak fel- és lejuttatását a Dunára.
Átadták a koppánymonostori sólyapályát
A terveknek megfelelően elkészült a koppánymonostori sólyapálya, amelynek műszaki átadására július 22-én, kedden került sor – írta meg közösségi felületén a Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron Megyei Szövetsége.
„A terület az irányadó komáromi hajózási kisvízszint plusz 40 centiméterre készült használhatósággal, így fogadta el a vízügyi hatóság, a tervekben is ez szerepelt. A sólya kialakítása természetvédelmi okok miatt csak ezen a helyszínen volt kialakítható” – tették hozzá.
A közleményből kiderült az is, hogy a használatára vonatkozóan készül egy tábla, és a szövetség megpróbálja módosítani a kíméleti területek határait is – zárták a közleményt.
- Súlyosan megcsonkított pontyokra bukkantak egy majosházi horgásztóban
- Rövidülnek a nappalok – Mikor érdemes horgászni szeptemberben?
- Süllőzés szeptemberben – Hol keressük napnyugta után?
- Szeptemberi csukázás – Mikor kezdődik igazán a ragadozók őszi időszaka?
- Őszi pontyozás kezdőknek: mi változik, amikor lehűl a víz?
- Fejér megyei siker Szegeden: új magyar bajnokot avattak a Tagszövetségi Csapat OB-n
2026. szeptember 14.
Kétméteres óriásharcsa akadt horogra a Dráván, csónakkal üldözték
2026. szeptember 14.
Nagyhalfogó verseny miatt változik a rend a Neszmélyi Duna-szakaszon
2026. szeptember 13.
Sügérrajok nyomában – Hogyan találjuk meg ősszel a nagyobb példányokat?
2026. szeptember 12.
Kishalat keress, ragadozót találsz – Mit árulnak el az apróhalrajok?
2026. szeptember 11.
Szeptemberi csukázás – Mikor kezdődik igazán a ragadozók őszi időszaka?
2026. szeptember 11.