Szupkai Gábor bejegyzései

2026. július 3.

Ingyenes az állami horgászjegy 70 év felett, de más díjakkal továbbra is számolni kell

A 70. életévüket betöltött horgászoknak nem kell kifizetniük az állami horgászjegy 6000 forintos díját, és az ugyancsak 6000 forintos egységes szövetségi hozzájárulás alól is mentesülnek. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden szükséges okmány és engedély ingyenes lenne.

2026. július 3.

Három horgászhely, ahol napijeggyel is vízpartra ülhetünk

A horgászat kipróbálásához nem feltétlenül kell éves területi engedélyt vásárolni: több hazai tónál helyi napijeggyel is pecázhatunk.

2026. június 28.

Ideiglenes vízszinttartó mű épül a gyulai Élővíz-csatornán

A vízhiány elleni védekezés részeként ideiglenes vízszinttartó művet alakítanak ki az Élővíz-csatornán, Gyula külterületén.

2026. június 27.

Összesen 55 hónapra tiltottak el szabályszegő balatoni horgászokat

Nyolc szabályszegési ügyben összesen 275 ezer forint halvédelmi bírságot szabtak ki a balatoni horgászokra, az eltiltások együttes időtartama pedig elérte az 55 hónapot.

2026. június 26.

Toxikus volt a Szinvába került szennyezés

A laboratóriumi vizsgálatok szerint a Szinvában megjelent szennyezés nem csupán a patak elszíneződését okozta, hanem jelentősen rontotta a víz minőségét is.

2026. június 22.

Egyeztetés kezdődött a dömsödi vízparti sátorhasználatról

Több horgász megkeresése után kezdett foglalkozni a dömsödi vízparti közterületeken történő sátorhasználat, kempingezés és horgászati célú tartózkodás kérdésével a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség.

2026. június 22.

124 ezer előnevelt süllőt telepítettek a Tisza-tóba

Újabb ragadozóivadék-telepítést végzett a MOHOSZ Tisza-tavi Kirendeltsége: ezúttal 124 ezer darab előnevelt süllőt helyeztek ki a Tisza-tó két pontján.

2026. június 21.

Több mint 800 ezer tiszai nyurgaponty került a Körösök vízrendszerébe

Jelentős haltelepítést hajtott végre a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége: több mint 800 ezer előnevelt tiszai...

2026. június 20.

Új közösségi stéget adtak át Dömsödön

Újabb fejlesztéssel bővült a Ráckevei-Duna-ág horgászinfrastruktúrája: a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség átadta a vízterület 11. közösségi stégjét Dömsöd térségében.

2026. június 19.

Újabb haltelepítés a Dunán: 50 ezer jászkeszeg került a folyóba

Jelentős haltelepítést hajtott végre a Duna budapesti szakaszán a Fővárosi Horgászegyesületek Szövetsége (FŐHESZ). Összesen 50 ezer előnevelt jászkeszeg került a folyóba, ezzel is hozzájárulva az őshonos halállomány erősítéséhez.