A cukorgyári ülepítő tavak vagy más néven derítőgödrök a Szolnoki Ipari Park Kft. tulajdonában vannak. Donkó Péter, a KTVHESZ ügyvezető igazgatója elmondta, a magánterület zárt, a tulajdonos azonban a törvény alapján biztosította a bejutást, és „felnyitották a sorompókat”.
Combig érő iszapból mentették az őshonos halakat Szolnoknál
A hét folyamán kétszer is halmentést kellett végrehajtania a Közép-Tisza-Vidéki Horgász Egyesületek Szövetségének (KTVHESZ) Szolnokon, a Tisza árterében.
Az első akcióra június 10-én, kedden került sor, akkor 140 kiló pontyot és 10 kiló csukát mentettek ki kerítőhálóval, és helyeztek vissza a folyóba.
„Szétszakadt a terület kisebb foltokra, a második alkalommal már a mélyebb részeket halásztuk. A munkát nehezítette a combig érő iszap. Volt, hogy az egyik kollégát úgy kellett kihúzni, mert elsüllyedt. Nagyon óvatosan lehetett csak közlekedni a vízben” – árulta el Donkó Péter.
A június 12-i, csütörtöki halmentésben már jóval több hal akadt a hálóba. 390 kiló pontyot és 185 kiló csukát megmentettek, míg 1500 kiló busát és 300 kiló ezüstkárászt – mivel inváziósak – eltávolítottak a vízterületről.
A munkában összesen tizenegyen vettek részt, hét halőr, kettő halász és kettő segítő. A megmentett őshonos halak mennyisége pedig 725 kiló.
Forrás: Pecaverzum
- Busa- és törpeharcsa-eladás a Körösvidéken: időpontok és tudnivalók
- Inváziós törpeharcsát célzó halászat indult Csongrád megyében
- A 11 legkapósabb süllőző és pontyozó hely az országban
- Komló-sikondai tó: horgászat, pihenés és természet egy helyen
- Idegenhonos halfajok a hazai vizekben: halkutatók legfrissebb eredményei
- Rábagyarmati-záportározó: kis víz, nagy lehetőség a horgászoknak
2025. november 30.
108 centis csuka a Zalavégi Tavakból – felejthetetlen pergetős élmény
2025. november 30.
Eltűnő tonhalak? A klímaváltozás átrendezi a tengerek élővilágát
2025. november 29.
Nem a fajok versengése, hanem a vízkapcsolat formálja a Duna halközösségeit
2025. november 29.