Édesburgonyás lazacfasírt
Angolszász területeken ez egy megszokott kombináció, és az elkészítés is tökéletesen alkalmazható akár tölteléknek is.
Hozzávalók 10 – 12 pogácsához:
- 1 kg lazacfilé
- 1 kg édesburgonya
- 600 ml tej
- 200 ml fehérbor
- só, bors
- 1 szál zellerszár vagy egy kis zellerzöld
- 2 ág kakukkfű
- 3 gerezd fokhagyma
- 6 – 7 szál snidling
- 1 kis csokor petrezselyem
- szerecsendió
- 200 g zsemlemorzsa
- 1 fej hagyma vagy 1 szál póréhagyma
A buggyantott tojáshoz
- tojás a vendégek száma szerint
- 2 csipet só
Elkészítés:
A lazacfasírthoz először a halfilét szálkátlanítjuk, majd néhány darabra vágjuk, és egy mélyebb tepsibe tesszük. Az édesburgonyát meghámozzuk, 1-2 cm vastag szeleteket vágunk belőle, majd a hal mellé szórjuk a tepsibe. A hagymát is felcikkezzük és szintén a tepsibe szórjuk. Felöntjük a tejjel és a fehérborral, kis sót és borsot szórunk bele, beletesszük a zellert, a kakukkfüvet és a fokhagymát, majd lefedjük alufóliával, és 150 fokra előmelegített sütőbe toljuk egy bő fél órára, illetve amíg az édesburgonya megpuhul.
Ha már puha, az egészet leszűrjük, a halfiléről pedig leszedjük a bőrt, ha bőrös filét vásároltunk. A krumplit is és a halat is összetörjük, majd snidlinggel, petrezselyemmel, sóval, borssal és szerecsendióval ízesítjük.
A kész masszát tetszőlegesen formázzuk, ha sütőben sütjük, akkor csak morzsába forgatjuk, ha olajban szeretnénk kisütni, klasszikus módon liszt-tojás-morzsa panírozást alkalmazunk. Vagy 185 fokra előmelegített sütőben ropogósra, készre sütjük, vagy olajban 170 fokon aranybarnára.
A buggyantott tojáshoz egy lábasban vizet forralunk, amibe a sót és ecetet is beletesszük. Egy öblös merőkanalat beleállítunk a vízbe, majd visszavesszük, hogy csak gyöngyözve forrjon. Ezután a tojásokat egyesével először egy csészébe, majd abból a merőkanálba öntjük. Fehéredésig, 2-3 percig főzzük, majd egy kanállal vagy spatulával kifordítjuk a merőkanálból, és további 2-3 percig főzzük. A kész tojásokat papíron vagy konyharuhán leitatjuk, és a halpogácsa tetejére tálaljuk. Jól illik hozzá bármilyen majonéz alapú vagy citrusos dresszing.
Forrás: SK
- A Velencei-tó jövője nem csak a vízpótláson múlhat
- Rendkívüli intézkedések indulnak a Velencei-tó halállományának megőrzéséért
- Több mint 800 ezer tiszai nyurgaponty került a Körösök vízrendszerébe
- 124 ezer előnevelt süllőt telepítettek a Tisza-tóba
- Egyeztetés kezdődött a dömsödi vízparti sátorhasználatról
- Toxikus volt a Szinvába került szennyezés
2026. június 30.
Nemzetközi projekt óvja a Duna utolsó tokhalfajait
2026. június 30.
A kánikula miatt változik a szúnyogirtás menetrendje
2026. június 29.
Gyors beavatkozás a Dömsödi Holt-Dunán a halpusztulás miatt
2026. június 29.
Fiatal horgászok mérték össze tudásukat Mártélyon
2026. június 28.
Ideiglenes vízszinttartó mű épül a gyulai Élővíz-csatornán
2026. június 27.