Egyetlen halat sem fogtak a leveleki lékhorgász fesztiválon
Különleges téli programmal várták a horgászokat január 18-án, vasárnap a Leveleki-víztározón, ahol lékhorgász fesztivált rendeztek.
A résztvevők testközelből ismerkedhettek meg ezzel a ritkán gyakorolt módszerrel, ám a nap végén senkinek sem lett halas a keze.
A szon.hu beszámolója szerint a horgászok saját maguk vágták ki a lékeket, ehhez pedig nem hiányoztak az eszközök sem: láncfűrész, elektromos fűrész, balta és lékfúró is előkerült. A horgászat a tó vízisípálya környéki szakaszán zajlott, ahol a vízmélység 1,20 és 1,50 méter között mozgott.
A lékpecások csontival a békés halakat, míg halszelettel a ragadozókat próbálták meg horogra csalni, ám a jelentős zajjal járó előkészületek végül megtették a hatásukat.
Mikucza Zsolt tógazda elmondása szerint a lékvágás és a mozgalmas készülődés alaposan megzavarta a halakat, így egyetlen kapás sem akadt. Hozzátette ugyanakkor, hogy amennyiben az időjárás engedi, elképzelhető a folytatás egy későbbi időpontban.
A lékhorgász fesztivált ingyenes részvétellel hirdették meg. A kiírás alapján a résztvevők két bottal horgászhattak, halfelvitel nélkül, a hangsúly pedig elsősorban az élményen és a módszer kipróbálásán volt.
- Súlyosan megcsonkított pontyokra bukkantak egy majosházi horgásztóban
- Rövidülnek a nappalok – Mikor érdemes horgászni szeptemberben?
- Süllőzés szeptemberben – Hol keressük napnyugta után?
- Szeptemberi csukázás – Mikor kezdődik igazán a ragadozók őszi időszaka?
- Őszi pontyozás kezdőknek: mi változik, amikor lehűl a víz?
- Új horgászjegy érkezik a Ráckevei-Dunaágra: a behúzós pecásoknak kedveznek
2026. szeptember 14.
Nagyhalfogó verseny miatt változik a rend a Neszmélyi Duna-szakaszon
2026. szeptember 13.
Sügérrajok nyomában – Hogyan találjuk meg ősszel a nagyobb példányokat?
2026. szeptember 12.
Kishalat keress, ragadozót találsz – Mit árulnak el az apróhalrajok?
2026. szeptember 11.
Szeptemberi csukázás – Mikor kezdődik igazán a ragadozók őszi időszaka?
2026. szeptember 11.
Teljesen kiszáradt a Kolon-tó: komoly beavatkozás nélkül nincs visszaút
2026. szeptember 10.