„Mély megrendüléssel és együttérzéssel tudatjuk, hogy Dérer István, a Mohosz elnökhelyettese, az Országos Horgász Szervezetek Szolgáltató Központjának (OHSZK) főigazgatója méltósággal viselt, hosszan tartó betegség után elhunyt” – közölte a hírt a Mohosz november 8-án, szombaton.
Elhunyt Dérer István, a Mohosz elnökhelyettese
57. életévében elhunyt Dérer István, a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) elnökhelyettes.
A Mohosz Dérer Istvánt saját halottjának tekinti. Temetéséről később adnak tájékoztatást.
„A család fájdalmában osztozunk” – nyilvánítottak részvétet.
Dérer István 2022-ben a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést vehette át március 15. alkalmából.
Akkori méltatásából kiderül, hogy 1969-ben született, két fiúgyermekét és a feleségét hagyja maga után.
Jogi, közgazdasági, műszaki és egyéb szakképesítésekkel, 33 év felsővezetői és 25 év felsőoktatási gyakorlattal rendelkezett.
Dérer István az egészségbiztosítás szervezetében 1993-tól 2019-ig, több mint negyedszázados tevékenysége alatt folyamatosan fővárosi, megyei és regionális igazgatói, területi vezetői megbízásokat látott el, munkáját végig hivatásnak tekintve. 2000-től több egyetemen óraadói, oktatói feladatokat is ellátott.
44 éve horgászott, 1989-től már részletesebben is foglalkozott a horgászvizekkel, a vízi és vízparti élővilággal.
26 éves horgászvezetői tevékenysége kezdeteként 1999-től a Bátonyterenye-Maconkai Szabadidő- és Sporthorgász Egyesület (BSHE) elnöke, majd e feladata ellátása mellett 2012-től a Horgász Egyesületek Nógrád Megyei Szövetségének (Henosz) elnökségi tagja, 2014-től a Mohosz Országos Választmányának tagja.
2014 őszén megválasztották a megújuló Mohosz alelnökének, és elnökhelyettesi kijelölést kapott. 2015 tavaszától ellátta a horgászszövetségi operatív vezetői feladatokat is.
A Mohosz közfeladat-ellátó szervezetté válásakor döntenie kellett. Ekkor egészségbiztosítási munkáját a horgászok szolgálatára cserélte, így megalakulásától, 2019-től az OHSZK főigazgatója.
Dérer Istvánt tavaly novemberben választották meg újabb öt évre a Mohosz elnökhelyettesi pozíciójában és az OHSZK élén.
Forrás: Pecaverzum
- Felfüggesztés fenyegeti a lejárt vizsgájú halőröket
- Komoly büntetések várnak a Közép-Tiszán szemetelő horgászokra
- Tovább bővült a horgászszervezetek gépjárműparkja
- Közel 400 horgász sértette meg a szabályokat Hajdú-Biharban idén
- Melyik faj lesz az év hala 2026-ban?
- Féregirtót is tartalmazó kokaint adtak el a horgászoknak Budapesten
2025. december 24.
Egy csendes pillanat karácsonyra
2025. december 24.
Karácsony előestéje
2025. december 23.
MOHOSZ terepjárók
2025. december 23.
Szárazság, aszály, vízhiány – öt Balatonnyi víz kellene az Alföldnek
2025. december 23.
Óriási süllő akadt horogra az RSD-n – 8,46 kg és 80 cm tiszta izgalom
2025. december 22.