Horgász családokat várnak a szeptemberi rekordkísérletre Esztergomban
Országos rekordkísérletet rendeznek szeptember 6-án Esztergomban, ahol horgász családok együtt próbálhatnak rekordot dönteni.
Szeptember 6-án különleges eseménynek ad otthont az Esztergom-Búbánatvölgyi Kerek-tó, ahol országos rekordkísérletet szerveznek az „egyszerre, egy időben spiccbottal horgászó család” kategóriában.
A rendezvényre olyan párosok jelentkezését várják, amelyekben az egyik résztvevő 14 év alatti gyermek, a másik pedig 18 év feletti felnőtt, aki lehet például szülő, nagyszülő vagy nagykorú testvér.
Egész napos programok várják a látogatókat
A rekordkísérlet mellett egész nap változatos programok színesítik a rendezvényt. A résztvevők többek között halismereti bemutatókon, ügyességi játékokon, célba dobáson, arcfestésen, valamint tűzoltó- és rendőrségi bemutatókon is részt vehetnek.
A színpadi programok között fellép a Napvilág Zenekar, valamint Rózsás Viki is koncertet ad.
A rendezvény mottója jól összefoglalja a nap üzenetét: „A horgászok a vizek és a környezetvédelem szolgálatában!”
Forrás: Komárom-Esztergom Vármegyei Horgászegyesületek Szövetsége
- Túletethetjük a halakat? – Mennyi etetőanyag az ideális?
- Hogyan találjuk meg a medertörést partról? – A jó horgászhely sokszor a víz alatt rejtőzik
- Nyári csalik ősszel: mikor jön el az ideje a váltásnak?
- Foszfort mértek a Holt-Tiszában: rendőrségi feljelentést tett Tiszaug önkormányzata
- Csaliváltás: mikor legyünk türelmesek, és mikor próbáljunk ki valami mást?
- Iszapos vagy kemény aljzat? Hol érdemes felkínálni a csalit?
2026. szeptember 5.
237 centis harcsa akadt horogra Palotáson, másfél órán át küzdöttek vele
2026. szeptember 4.
Szeptemberi pontyozás: sekélyben vagy mély vízben keressük a pontyot?
2026. szeptember 4.
Őszi amurozás: meddig számíthatunk még kapásra a lehűlő vízben?
2026. szeptember 3.
Több mint száz bográcsban rotyog majd a harcsapaprikás Tiszacsegén
2026. szeptember 3.