Horgászati tilalmat rendeltek el a halpusztulással sújtott balassagyarmati tavon
A korlátozást a halak nyugalma érdekében rendelték el, és várhatóan a következő hónap elejéig tart.
Július 28-án, hétfőn délelőtt oxigénhiányossá vált a Balassagyarmathoz tartozó, Nyírjesben található tavak közül az 5-ös számú, ami miatt halpusztulás következett be.
Kissimon Géza, a Kábelgyár Horgász Egyesület gazdasági vezetője szerint az okozta a halak pusztulását, hogy megemelkedett a víz pH-értéke, ezáltal pedig csökkent az oxigénszint, és ammónia szabadult fel.
Legalább 500-600 kilogrammra hal veszett oda
Ezek között jelentős számban voltak pontyok, süllők és harcsák, de keszegeket is találtak.
A halpusztulást követően szivattyúkkal kezdték keringetni a tó vizét, ezáltal oxigént juttatva bele, illetve a vízminták eredményei alapján beszerzett adalékanyaggal kezelték a tó vizét.
A Kábelgyár Horgász Egyesület augusztus 4-én, hétfőn közösségi oldalán azt közölte, hogy az 5-ös tározón a szükséges kezelést elvégezték, a víz keringetése folyamatos, a halpusztulást sikerült megállítani.
Azt is bejelentették, hogy a halak nyugalma érdekében a tározón horgászati tilalmat rendeltek el, amelyet várhatóan szeptember 1-jén oldanak fel.
- Halételek, koncertek és sváb hagyományok: ismét jön a Dunamenti Halfesztivál
- Már elérhetők a horgászjegyek a dunaszegi bányatóra – ezt érdemes tudni
- Pórul járt az „önkényes” szigetfoglaló: elbontották az illegális horgászparadicsomot
- Vasdarabbal támadt a halőrökre egy horgász, bíróság elé kerül az ügy
- Indul a nevezés a KEMHESZ 24 órás busafogó versenyére
- A Duna ezúttal is próbára tette a horgászokat
2026. július 22.
Rendkívüli etetési korlátozást vezettek be a Maconkai-víztározón
2026. július 21.
Új szabályok védik a nagytestű halakat egy hazai horgásztavon
2026. július 20.