Horgászok ellen indult eljárás egy tó vizének leeresztése miatt
Nem volt kapásuk, ezért a tó vizének leeresztésével jutott halhoz öt horgász Kálmáncsa közelében a gyanú szerint, büntetőeljárás indult ellenük – tájékoztatott a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.
Azt írták: az eset augusztus közepén történt. A férfiaknak az alacsony vízállás miatt nem sikerült halat fogniuk. Így „közös erővel eltávolították a zsilip rácsát, és az egész tavat leeresztették„.
Az iszapban talált halak közül hazavittek, amennyit elbírtak, a többit hagyták elpusztulni, tettükkel 5 millió forint kárt okoztak
– tették hozzá.
A rendőrök azonosították, augusztus 27-én elfogták, majd előállították az istvándi illetőségű feltételezett elkövetőket, és állatkínzás, valamint lopás elkövetése miatt kihallgatták őket.
- Újabb jelentős haltelepítés történt az Alsó-Tiszán
- Ismét tömeges halpusztulást észleltek a Perint-patakon
- Több vizet tartanak vissza a Szavai-főcsatornában az agrárium támogatására
- Duna-parti fejlesztések indulnak Mohácson – új kikötők és vízi infrastruktúra épül
- Befejeződött a Tiszaugi Holt-Tisza vízpótlása
- Több vízterületen is karbantartották a horgászhelyeket Csongrád-Csanádban
2026. június 14.
Téves információ terjedt a balatoni harcsatilalomról
2026. június 13.
Jól sikerült az őshonos ragadozók szaporodása a Tisza-tavon
2026. június 12.
Kilencezer előnevelt menyhal került a Balatonba
2026. június 11.
Horgászverseny és ideiglenes tilalom a Gyálaréti Holt-Tiszán
2026. június 11.